A McCain-gate margójára

2014/12/05. - írta: CsibaKata

Miközben mindenki a McCain-gate részleteit, a reakciók szemantikáját és a szereplők pozícióját elemzi, valamiért úgy érzem, hogy ebben a sztoriban egyetlen értelmes és fontos üzenet van.

Egy amerikai szenátor egy beszédben, amit egy tudhatóan bukó szavazás előtt tart, bedob egy olyan nyilvánvalóan túlzó sértést, amitől két dolog várható. Vagy az, hogy USA-ban zéró visszhangot, viszont a célhelyen hallható hullámokat kavar. Vagy a másik lehetőség az, hogy az USÁ-ban lehet hallani az Obama-kritikát, és itt is a neofasisztázást. Számunkra a szándéktól függetlenül mindkét lehetőségnek csak a a második fele az érdekes. Nem tudom mi lehet a szenátor fejében, de nem gondolom, hogy McCain komolyan gondolja a "neofasiszta" jelzőt annak teljes történelmi súlyával egyetemben, mint ahogy azt sem gondolom, hogy a beszéd Magyarország jelen orosz-EU-USA konfliktusban betöltött kiemelt fontosságú szerepére utaló része a valóságot tükrözné. Az üzenet lényege a kimondott szavakkal tökéletesen ellentétes, és azt jelenti, hogy "persze, hogy nem vagy neofasiszta, de nem is vagy fontos barátom".  Akkor is ha nekünk szánták, és akkor is, ha nem. 

 

Azt hiszem nem várható, hogy a kormány nyilvánosan ennek megfelelően reagáljon, a szabadságharcra trenírozott szavazó mag kard-ki-kardot vár, és jó politikus nem oly bátor, hogy ezzel ujjat húzzon. De abban azért bízom, hogy a fidesz-szektán túli jobboldaliakkal is egyetérthetünk, ez a beszéd nem a jelentőségünkről, hanem sajnos a szerepvesztésünkről szól. Persze az lenne a szerencsés, ha a kormányzatban egy ilyen sajnálatos esetben végigfutna, hogy McCain beszéde előtt talán elemezte a költségeket 2 másodpercig. Gyors fejszámolás után arra juthatott, nem jöhet ki ebből sem ő személyesen, sem az USA olyan rosszul, még a legnegatívabb forgatókönyvben sem, hogy az bármennyire is említésre méltó legyen. Az üzenet lényege jelenleg nem a szavakban rejlik, hanem annak a költségében van.

Magyaroszágnak önmagában közel zéró gazdasági értéke van a globális játékban, ha jól sejtem. Ha Magyarország isten ments holnap eltűnne a térképről minden gazdasági teljesítményével együtt, akkor nincs olyan gazdasági szerepünk, ami ne lenne percek alatt helyettesíthető. Mostanra kezd világossá válni, hogy a jó diplomáciai kapcsolatokkal tudott az ország eddig sáfárkodni, amit a tehetséges harci pincsijeink pár év alatt atomjaira bontottak. Most kezd világossá válni, hogy mennyit ér ez az ország az értékalapú diplomáciai kapcsolatai nélkül, csak gazdasági alapon. Ja... Putyinnak is csak addig kell Magyarország, amíg minimális szava is van a Tanácsban (itt is csalódást okozott a kormány rendre), vagy amíg azt a néhány eurót ki tudja szívni a költségvetésünkből Paksért. Ha valaki azzal érvelne, hogy a nemzetközi kapcsolatokat alapvetően a gazdasági erőviszonyok és partnerségek határozzák meg, akkor azt mondom, hogy alapvetőten igaza van. De ha ebből azt a következtetést vonja le valaki, amit a fideszes-fiúk, hogy a diplomácia tökéletesen másodrangú, lassan annak is világossá kell válnia, hogy pontosan egy gazdaságilag irreleváns ország esetében értékelődik fel az extenzív, megbízható és jó hírnévre igényt tartó diplomáciai munka jelentősége.

93 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://csibakatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr686958845

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A McCain-gate margójára 2014.12.09. 17:13:02

McCain üzenete azt jelenti, hogy „persze, hogy nem vagy neofasiszta, de nem is vagy fontos barátom”.

Trackback: Ha én zászló volnék, száz egeret fognék! 2014.12.05. 22:42:53

Hogyan válts kormányt 10 perc alatt? Énekeld el a Ha én cica volnékot, meg a Miért hagytukot, köpd le bal váll fölött átfordulva a Hírtévés Attilát, mondd el visszafelé, hogy "Andre, je t'aime" és a kormány már le is van váltva. Ovis mondókákból plagiz...

Trackback: Emlékszel még az Őszödi beszéd azóta szállóigévé lett soraira? 2014.12.05. 22:38:39

A mi Ferink akkora vehemenciával próbál az ál-civil ellenzéki mozgalmak élére állni, mintha abban bízna, hogy már senki nem emlékszik a Nagy Őszödi Coming Outra. Pedig a stílus ugyanaz. Ez az ember a korrigálhatatlan, súlyos jellemhibák és személyiség...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudományos libsizmus 2014.12.05. 22:14:18

"Most kezd világossá válni, hogy mennyit ér ez az ország az értékalapú diplomáciai kapcsolatai nélkül, csak gazdasági alapon."

Úgy vélem, így van. A diplomácia fontosabb annál, mintsem egyszerű gazdasági érdekeknek vessük alá. A kormány ebben szerintem nagyot hibázik. Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy jó hírnévre igényt tartó diplomácia eleve nem lehet jóban a latorállam USA-val.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.05. 22:14:19

"Magyaroszágnak önmagában közel zéró gazdasági értéke van a globális játékban, ha jól sejtem. "

Magyarország nem a gazdasági teljesítménye miatt kell a Nyugatnak, hanem a geopolitikai elhelyezkedése miatt.

Ezt illene tudni.

Alick 2014.12.05. 22:20:18

@Tudományos libsizmus: ja, lehet hogy ha McKáin dicsérné a Vezért, az még cikibb lenne, mintha amikor szídja... :)

Krisz11 2014.12.05. 22:31:02

" jó hírnévre igényt tartó diplomáciai munka"

Azt, hogy kinek milyen a hírneve ki mondja meg? Az USA?

Sajnos az USA pártiak őrjöngenek, ilyenekkel nem lehet beszélni.
Mi volt Magyarország bűne, hogy a szlovákokkal, csehekkel meg németekkel együtt azt mondta, hogy óvatosan a szankciókkal mert gazdasági károkat okoz?

Vessétek már a vigyázó szemetek Párizsra, kedves hülyék. Az EU mintaországa Misztral hadihajót szállít le az oroszoknak.
Csak egy pillanatra gondoljunk bele, mi lenne itt, ha mi magyarok azt mondanánk, hogy akkor mi meg mondjuk tankot szállítunk az oroszoknak?

Magyarország kis hal, nem árt senkinek. Néha valami külföldi hülye a szájára veszi otthoni politikai vagy geopolitikai indíttatásból, de ennyi.

2014.12.05. 23:16:27

@polyvinyl: " a geopolitikai elhelyezkedése miatt"

Ostoba barom, Magyarország geopolitikai elhelyezkedése is egyenlő a nullával.

@Krisz11: "Azt, hogy kinek milyen a hírneve ki mondja meg? Az USA?"

Á, dehogy: majd Orbán elvtárs.

"óvatosan a szankciókkal mert gazdasági károkat okoz"

A pártodnál nagyobb gazdasági kárt még senki nem okozott a magyaroknak.

" mi lenne itt, ha mi magyarok azt mondanánk, hogy akkor mi meg mondjuk tankot szállítunk az oroszoknak?"

Melyik tankra gondoltál, pubi? Csepel vagy Ikarus? Idióta.

" Néha valami külföldi hülye a szájára veszi otthoni politikai vagy geopolitikai indíttatásból, de ennyi."

Hazudsz. A korrupció, a hazaárulás, a lopás és a sarcolás nálad "geopolitikai indíttatás"?

A Viktorod nem Magyarország, ezt vésd jól az eszedbe, te bolsevik disznó.

Ybl 2014.12.05. 23:25:05

Bunkó katona, és ráadásul zsidó is.

Krisz11 2014.12.05. 23:42:04

@Jules Verne:

"A pártodnál nagyobb gazdasági kárt még senki nem okozott a magyaroknak"

Azért nő idén legalább 3%-al a gazdaság? Amúgy nem szavaztam a fideszre, ha ettől neked jobb.

"A korrupció, a hazaárulás, a lopás és a sarcolás nálad "geopolitikai indíttatás"?

Korrupció meg lopás mindehol megy, nem mccain fogja végérvényesen megállítani, és nem is ez a szándéka. Vagy szerinted? Azt meg nem tudom értelmezni, mikor a zsidók hazaárulással vádaskodnak. Elárultuk telavivot, vagy mi? Lehet, hogy téged az orosz befolyás erősödése az oroszok Szíria meg Irán barátsága miatt érzékenyen érint, de engem meg rohadtul nem érdekel.

"te bolsevik disznó."

Szerinted az hiteles, ha a volt mszp-szdsz-es, gyurcsányos, tanácsköztársaságos belső körúti oldal elkezdi bolsevikozni a nemzetieket?

Krisz11 2014.12.05. 23:48:37

@Jules Verne:

""Azt, hogy kinek milyen a hírneve ki mondja meg? Az USA?"
Á, dehogy: majd Orbán elvtárs."

2013-as világ méretű Gallup közvélemény kutatás arról, hogy ki jelenti a legnagyobb veszedelmet a világbékére:

1. USA!!
2. Pakisztán
3. Kína
4. (osztott) Afganisztán, Izrael, Észak-Korea, Irán

"The US topped the list, with 24 percent of people believing America to be the biggest danger to peace. Pakistan came second, with 8 percent of the vote and was closely followed by China with 6 percent. "

Tehát kérlek, hogy hagyd abba az amerikai propagandát és a háborús uszítást.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 00:19:26

'Mostanra kezd világossá válni, hogy a jó diplomáciai kapcsolatokkal tudott az ország eddig sáfárkodni, amit a tehetséges harci pincsijeink pár év alatt atomjaira bontottak. Most kezd világossá válni, hogy mennyit ér ez az ország az értékalapú diplomáciai kapcsolatai nélkül, csak gazdasági alapon.'

- és ez pontosan milyen, tisztán gazdasági adatokból kezd világossá válni?

'De ha ebből azt a következtetést vonja le valaki, amit a fideszes-fiúk, hogy a diplomácia tökéletesen másodrangú, lassan annak is világossá kell válnia, hogy pontosan egy gazdaságilag irreleváns ország esetében értékelődik fel az extenzív, megbízható és jó hírnévre igényt tartó diplomáciai munka jelentősége.'

- és ez pontosan milyen, tisztán gazdasági adatokból kezd világossá válni?

gizmo266 2014.12.06. 00:59:24

Egy szenilis republikénus vénember unalmában hülyeségeket beszél egy olyan országról, ahol még soha nem járt. Ennyi a sztori, nem kell ezt túlragozni. Ha lenne egy kis diplomáciai érzéke, akkor nem beszélne marhaságokat. Különben is ellenzéki politikust, tehát nem csoda ha következmények nélkül marhaságokat beszélhet.

apro_marosan_petergabor 2014.12.06. 01:25:00

Ez olyan igaz, felfujt, észosztó típusú libero topic.
A szerz hülyeségeket beszél.
Ebből inkább az a tanulság, hogy mindegy republikánus, vagy demokrata, mindkét pártban megvannak a beépített emberei a libero csapatnak, amelyik egy helyről egységen hazugságokkal tömi a vezethető agymentes vezetőket.

gizmo266 2014.12.06. 01:32:20

@Krisz11: Az a 3 % nem a teljes gazdasági növekedés százalékékát jelöli ám. Csupán a tavalyi gazdasági növekedési százalékhoz viszonyított százalékos növekedést. (vagyis a százalék százaléka). Olcsó kis kommunikációs trükk a kormányunktól.

gizmo266 2014.12.06. 01:45:52

@Jules Verne: Nem érted a lényeget.

Magyaroroszág elhelyezkedése geopolitikailag azért kiváló, mert a mi légterünk kiválóan alkalmas arra, hogy felettünk semmisítsék meg az orosz atomrakétákat, mielőtt azok elérnék a nyugati légteret.

A 150 éves török uralom is bebizonyította, hgy milyen kiváló hazánk fekvése geopolitikailag, mert a törökök úgy fosztogathatták és erőszakolhatták végig az országot 100 éven keresztük, hogy a nyugati asszonyoknak a haja szála sem görbült, mert mi felfogtuk a támadást.

Vagyis a kiváló geopolitikai helyzet magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a mi kis országunk kiváló kis határmezsgye fosztogatásra és erőszakolásra a kelet és nyugat között, nem pedig azt, hogy mi ebből kurva nagy hasznot tudunk húzni.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.12.06. 02:06:46

@gizmo266: 'Az a 3 % nem a teljes gazdasági növekedés százalékékát jelöli ám. Csupán a tavalyi gazdasági növekedési százalékhoz viszonyított százalékos növekedést. (vagyis a százalék százaléka). Olcsó kis kommunikációs trükk a kormányunktól.'

- ezt kifejtheted mert qrvanagy baromság...:)

netnepper 2014.12.06. 02:26:17

A fiúk egy szuverén kis fosztogató terepet akarnak itt maguknak kialakítani, amit egyaránt lexar kelet is és nyugat is.
A nyugat mert undorodik már tőle, a kelet pedig mert nem fontos.
Egy saját dagonyát akarnak, tízmillió koszos, de nyírható birkával.
Erre megy ki az egész kelet-nyugat hinta-palinta.
Ha pedig végül beáll a mi kis nemzeti-szocializmusunk, akkor az idők végezetéig lehet majd nyírni a sok napot soha nem látott jószágot a magyar uraságok legnagyobb örömére és boldogító gyarapodására.

hosaka 2014.12.06. 05:47:53

@Tudományos libsizmus: És melyik az a kibasz*tt jó hírnevű ország, aki parallel lefossa az Egyesült Államokat és ami valahogy mégis vastagon elkerülte Orbán úr figyelmét, mert valahogy csupa ratyi állam faszát szopta eddig, a jó példa nem akar hatni rá.

Kamugép.

hosaka 2014.12.06. 06:00:53

@polyvinyl: Akkor itt már Apache helikopterek parkolnának a Kossuth square ballparkjában. Bár még parkolhatnak, ha sokat mutogatja nekik a fidesz a pattanásos picsáját. Ha geopolitikailag akkora durranásban élek, miért nem látom annak a bevételét? Vagy azt is trombitának nézte az orbánlézer duó?

dont be such a nazi 2014.12.06. 06:07:49

@Krisz11: Na meséljél csak mivan az USA hiperinflációval? Most hogy az olaj sokkal olcsóbb, egy csomó dollár feleslegessé vált.
Mit szólsz a 9 százalékos inflációhoz?
Ja! Az a rubelé!
Az OKJ-s pénzügyi tanfolyamot egyáltalán sikerült befejezned?

hosaka 2014.12.06. 06:12:16

@gizmo266: Ez a jövő háborúja, az Egyesült Államok lóháton átrepül hazánk légtere felett, hogy megsemmisíthesse Mordort. Ehhez már csak Orbán törp van útjában, ezért leneofasiztázták, hátha belehal a szégyenbe, pedig szegény csak neoprimitív.

Ha pár atomtengeralattjáróról indított ballisztikus atomfasz leszopatja a környéket, akkor hol lehet reklamálni, hogy nem ér, mert ilyen nem volt a török megszálláskor?

hosaka 2014.12.06. 06:17:37

@dont be such a nazi: Mesélek helyette, ez közismert történet: Az van, hogy a hiperinfláció negatív következményeit komótosan henger alakúra tekergetik és feldugják azok seggébe, akiknek a legnagyobb a pofája és akiket egyébként is imádnak. Miheztartás végett. Vagy mégis mit gondoltál? Az USA majd szép csöndben feloszlik? Vagy felköpnek egy turhást és aláállnak? Jól beszopják? Szörnyethalnak?

hosaka 2014.12.06. 06:27:38

@netnepper: Kb ennyi. Nem a legizgalmasabb forgatókönyv és a zombik is természetellenesen lassúak benne. Orbán úr moonwalkingja sem segít ezen, kicsit gyúrhatna a következő szerepére, mert ez uncsi lett és lapos.

hosaka 2014.12.06. 06:29:42

@gizmo266: a poszt hajszálpontosan ezt fejti ki, amit te, csak magyarul.

BelAmi 2014.12.06. 07:00:38

@gizmo266: "Egy szenilis republikénus vénember unalmában hülyeségeket beszél egy olyan országról, ahol még soha nem járt."
Ez a "szenilis vénember" nagyon is népszerű az USA- ban, annak idején elnökjelölt, jelenleg is az egyik legtekintélyesebb republikánus (jobboldali!) politikus, akivel EZ ÉV ELEJÉN büszkén fényképeztette magát, amikor egy szenátusi delegáció élén MAGYARORSZÁGON JÁRT és tárgyalt!! Ő az, akit Orbán nemrégiben még nemzet hősnek nevezett, és aki mellett kampányolt Obamával szemben! Nagyn, de nagyon buta és tájékozatlan vagy, a többi Fidesz-trollal egyetemben.

lavór 2014.12.06. 07:46:40

És eddig csak simogatták az Orbán-kormány buksiját. Ideje lenne már valami keményebb eszközhöz nyúlnia gazdasági nagyhatalmaknak. Gerinctelen férgek ezek a kétszínű 3 felé kommunikáló emberek.

flort 2014.12.06. 07:57:30

Kedves blogger! Egy kicsit másként látom: itt egy közismerten gyakran élesen - sarkítottan - fogalmazó, tekintélyes, jobboldali, ellenzéki nyilatkozatáról van szó, aki nem igazán csípi Putyin nyomulását.

Azaz: nincs rajta kormányzati felelősség (a hülye magyar külügy meg az amerikai kormány hivatalos képviselőjét hívatta be - ezt a hozzáértést!), de számíthatott rá, hogy felfigyelnek a szavára.

Itt egy egyre erőteljesebb figyelmeztetésről van szó (a "biztosak vagyunk abban, hogy a magyar kormány figyelembe veszi a jószándékú figyelmeztetéseket" - "arra buzdítom, hogy az EBESZ aggodalmait szívlelje meg" vonulat következő, már nem diplomáciai nyelven is érthető egyértelmű lépése), ami a félrészeg lengyel politikusok kiszólásával ellentétben már komoly kármentést kívánnának.

Ennek azonban semmi jele nem látszik.

torró 2014.12.06. 08:10:06

@lavór:
Hofi: "Magyar ember nem érzi jól magát, ha nem szaros a szája! Elmentek az oroszok, máris itt az új segg, az USA!".
Mindig valaki segítsen neked? Magad semmire sem vagy képes?
Kedves posztoló! Nekem egy következtetés jött le. McCain szenátor tipikus én vagyok Amerika és én mondom meg a frankót.És ráadásul kissé bunkó diplomáciából. Ha már ezt a diplomáciában hogyan kéne viselkedni, Orbánra nézve követelik

lavór 2014.12.06. 08:30:45

@torró:

Ez van. A birka magyar képtelen az önálló életre. Irányítani kell. Amíg arra szavaztak, hogy a nyugathoz akar az áldott nép tartozni, nyugati útmutatás kell a Balkán barmainak, mert nem tudják, értik az utat. De el lehet ám menni Keletre mmindazoknak, akiknek ez nem teszik. Ne csak azt mondogassák, hogy akinek ez nem tetszik: "El lehet innen menni!". Nekik is áll a zászló. Húzzanak Putyin keblére.

dont be such a nazi 2014.12.06. 09:08:55

@hosaka: Látom a szövegértési képességeiddel van egy kis probléma. A dollár hiperinflációjával az a barom @Krisz11: jött. Aszonta a barma h ha 40-50 milliárd dollár feleslegessé válik, mert az oroszok és a kínaiak rubelben kezdenek elszámolni, akkor az USA-ban hiperinfláció lesz.
Ezt a baromságot pedig egy 25 ezer forintos OKJ-s gazdasági tanfolyamokat hirdető oldalról vette.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:15:43

Totálisan elhibázott vélemény a szokásos lózungokkal. Ezt egyszerűen nem értem a ballibsikben, kiknek írnak ezek? A saját párttársaiknak? Azoknak miért? Vagy csak öncenzúra?

A "fiúk" megvannak a másik oldalon is, amúgy sem jó lezárása egy objektívnek szánt posztban ez.

Putyinnak Paks sem jelent túl sokat, inkább referencia értéke van, a pénzt pedig ő sem viszi másképp mint pld. az autószerelő a kocsid javíttatásáért, sőt, a felújítás költségét még meg is hitelezi ami pláne jelzi azt, hogy nem Mo. kizsigerelése, hanem a piacon való nyomulás a célja.

Fideszes diplomácia: Orbánék nyilvánvalóan sikerorientáltak. Igen jó meglátásuk volt, hogy némi diplomáciai többlettel a keleti piacok is bevonhatók. Ezért inkább dicsérni kellene Orbánékat nem fikázni.

Arról nem ők tehetnek, hogy az USA gazdasági térvesztése miatt az orosz érdekszférát fogja megtámadni, Mo geopolitikai szerepe pedig ezért felértékelődik, az Orosz-USA ellentét az USA JÓVOLTÁBÓL kiéleződik, az USA kényszeríti Mo-t, hogy kapcsolatait az oroszokkal korlátozza.

Mo. ezt érthetően nem nagyon akarja, hiszen az utóbbi időkben meredeken nő az ide irányuló orosz turizmus, az oroszokkal való kereskedelmi kapcsolatok révén az export. Továbbá egyetlen tuti gázenergia szállítónk van, ezek az oroszok.

Ha Orbánék megfogadnák Csiba tanácsait, féléven belül Csibáék kerülnének hatalomra. (Amit egyébként nem lennének képesek tartósan megtartani, hiszen az USA irányában egyoldalú diplomácia az égvilágon semmiféle további gazdasági haszonnal nem járna, azaz Csibáék szépen elindulnának a Gyurcsányi úton, legfontosabb üzenetük a végére már az lenne, hogy ők mekkora demokraták.).

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:18:09

@lavór: Te b+, hihetetlenül ostoba vagy.

Csak nem képzeled, hogy egy átlagembernek a ballibsik jelentik a nyugatot azért, mert ti most éppen Brüsszel és Washington seggét nyaljátok.

Ne szarjál be, a sok "birka" pontosan tudja hogyan kell szavazni, ha nem így lenne, ma már a harmadik IMF hitelt vennék fel kedvenceid egy 15%-os infláció mellett.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:20:33

@BelAmi: Hitler is népszerű volt saját hazájában.

A mi szempontunkból McCain beavatkozik az ország belügyeibe és kizárólag ez a lényeg, nem pedig más egyéb.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:22:20

@Jules Verne: Fogd már vissza magad paraszt. Ide vitázni járnak az emberek, nem pedig a te ostoba álláspontodat kiszolgálni.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:25:12

@netnepper: A tízmillió nyírható birkát veled együtt tovább nyírhatta volna Gyurcsányod, ha nem kúrja el.

Beleértve a diplomáciai kapcsolatokat is.

lavór 2014.12.06. 09:25:23

@♔bаtyu♔:

Na de okos vagy. A sok eszeddel ide jutott az ország. Lassan már Bulgária szintjét megütjkük. Gratulálok!

Korlátoltságodra csak a neveltetésed lehet magyarázat, önálló gondolatokra képtelen vagy, csak a ballibsizés megy. Lejárt lemez, ha nem vetted volna észre.

Na igen, az 1 kiló ingyen almával megvett meszes agyú szavazóbázis...

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:26:10

@lavór: Mégis mit kellett volna csinálni te demokrata?

Tankokat ideküldeni?

lavór 2014.12.06. 09:27:13

@♔bаtyu♔:

Látod, ennyire egyszerű vagy. Gazdasági szankciók. Pár hónap és vége a mélymagyarságnak.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:27:37

@lavór: Megtennéd, hogy összehasonlítod a 2010-es és 2014-es gazdasági adatokat?

A sok eszeddel ez nyilván nem lesz nehéz.

Köszönöm.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:30:00

@lavór: És akkor mi lesz te ostoba? Jöttök ti? Egy féléven belül megbuknátok.

Te ostobázod a másikat, miközben b+, egy fikarcnyi realitásérzéked nincs.

lavór 2014.12.06. 09:30:40

@♔bаtyu♔:

Már a szegények és lecsúszottak számának növekedésére vagy kíváncsi? Esetleg arra, hogy 3 hétre leállt az Audi és beroppant a növekedésünk? Hogy adót, adó hátára halmoz a kormányod? Vicces vagy nagyon. Audi, Mercedes nélkül az ország semmit nem termelne gyakorlatilag, ami eladható a világban. Keressétek csak a bajt, az meg fog érkezni.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:32:18

@lavór: Milyen gazdasági szankciók? Te eszednél vagy? Elzárja az USA a gázt vagy mi? Mit gondolsz, Orbánék miért törekednek az USA ellenére az oroszokkal való jó kapcsolatokban?

40 éve építi ujjá az összes magyar kormány az oroszokkal a kapcsolatokat, beleértve Gyurcsányodat is.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:33:40

@lavór: Nem, arra vagyok kíváncsi amit írtam.

Elég az államadósság és a GDP összehasonlítása.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:36:02

"Oroszország és Szlovákia megkötötte az orosz kőolaj szállításáról és tranzitjáról szóló államközi megállapodást – közölte az orosz energiaügyi minisztérium pénteken."

Lehet fikázni a szlovákokat is ballibsik, hogy Moszkva seggét nyalják.

lavór 2014.12.06. 09:36:16

@♔bаtyu♔:

Egyszerűségedet mutatja, hogy nem számolsz Amerika befolyására. Szóval hajtogasd a Nemzeti Hírlánc hülyeségeit, aztán majd koppantok a falon.
Még mindig Gyurcsánál tartasz? Le vagy lassulva nagyon. Nem vetted észre, hogy a közelmúlt tüntetéseinél nem tudtak labdába rúgni se? Nagyon zavarja őket is ez a dolog, de hát így jártak. Mentek után ti is a lecsóba. Lehetőleg vagyonelkobzás után darálva állati eledelként.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:45:00

@lavór: A saját véleményemet hajtogatom te ostoba, gondolod, hogy csak a te véleményed az ami hiteles?

Írhattam volna Horn Gyulát is, némi gond, hogy te nem is érted miről van szó. Leírom mégegyszer de kibővítve, talán így megérted.

40 éve építi ujjá az összes magyar kormány az oroszokkal a kapcsolatokat, beleértve Gyurcsányodat, Horn Gyuládat is.

Remélem, így már érted.

Egyébként érvelj b+, ez a mentek a lecsóba és vagyonelkobzás után be lesztek darálva improduktív, mivelhogy a legutóbbi közvélemény kutatás szerint is jelenleg kedvenceidnek továbbra is nulla esélyük van kikecmeregni a kukából.

Szóval hülyén veszi ki magát, hogy nagyfejűzöl egy kibaszott nagy fejjel.

lavór 2014.12.06. 09:47:49

@♔bаtyu♔:

Te tényleg beteg vagy. "Kedvenceid". Olvasol is néha?

De mindegy is, már leírtad kismilliószor ugyanezeket a marhaságokat. Leírod, míg az uraid fizetnek érte, utána meg mást írsz, mert más uraid lesznek, ha jó a szívük és nem hajtanak el közmunkára.

Lö pá!

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:49:11

"Kína gazdasága átvette az első helyet az Egyesült Államoktól a legnagyobb gazdaságok rangsorában - számol be a MarketWatch.
Forrás: kuruc.info/r/4/136689/

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 09:50:22

@lavór: Ja, hogy most éppen "civil" vagy?

Rajtad ez sem segít.

Stefánia kisasszony (harckocsival tiport teuton ku 2014.12.06. 10:11:33

@♔bаtyu♔: És? Most az USA-t akarod ezzel ekézni párttitkár elvtárs?

Stefánia kisasszony (harckocsival tiport teuton ku 2014.12.06. 10:12:59

@♔bаtyu♔: Ja. Mert ők is építtetnek az oroszokkal atomerőművet. Te magadtól vagy ennyire hülye vagy pártutasításra cselexel?

Stefánia kisasszony (vállról indítható picsa) 2014.12.06. 10:15:32

@♔bаtyu♔: Most arra az 5 százalékos GDP emelkedésre vered magad 4 év alatt? A 2012-es -1.7 százalékkal mi van?
És a 25 százalékos bruttó adósság emelkedés?
Az adósság emelkedés a GDP 16 százaléka.
Na most akkor mi van? qrva nagy kunszt GDP emelkedést csinálni, annál nagyobb adósság növekedéssel.

Stefánia kisasszony (vállról indítható picsa) 2014.12.06. 10:17:47

@♔bаtyu♔: "Arról nem ők tehetnek, hogy az USA gazdasági térvesztése miatt az orosz érdekszférát fogja megtámadni, Mo geopolitikai szerepe pedig ezért felértékelődik, az Orosz-USA ellentét az USA JÓVOLTÁBÓL kiéleződik, az USA kényszeríti Mo-t, hogy kapcsolatait az oroszokkal korlátozza."

Ja persze. Jó útnak látszott az a lejtő, csak nem vették észre az "UNDER CONSTRUCTION" táblát.

♔bаtyu♔ 2014.12.06. 10:27:00

@Stefánia kisasszony (vállról indítható picsa): Ó b+, hogy te mennyire ostoba vagy. Nézd már meg mennyibe került 2006-ban Gyurcsányéknak 3% GDP emelkedés.

És még ilyenek birkázzák a népet. Kezdem érteni, miért nem képesek előrébb jutni a ballibsik. Csupa ilyen maradt ott.

Krisz11 2014.12.06. 10:27:29

@gizmo266: " a tavalyi gazdasági növekedési százalékhoz viszonyított százalékos növekedést. (vagyis a százalék százaléka"

Ne trollkodj már te hülye
:D

dont be such a nazi 2014.12.06. 10:29:45

@Krisz11: Na mi is van azzal az USA hiperinflációval OKJ tanfolyamoska?

Stefánia kisasszony (vállról indítható picsa) 2014.12.06. 10:32:41

@♔bаtyu♔: Hát kevesebbe került Gyurcsánynak mint nektek.
Gyurcsány 2006-ban 1800 milliárd adósságot csinált 3 százalék GDP emelkedéssel.
A Fidesz négy év alatt 5 százalékot 5400 milliárd plusz adóssággal.
Hogy te mennyire hülye vagy! Saját magad ellen érvelsz! :-))

dont be such a nazi 2014.12.06. 10:35:52

@Stefánia kisasszony (vállról indítható picsa): Ez a @♔bаtyu♔: nem hülye. Aki ennyire gyengeelméjű, arra már új jelző terjedt el a magyar nyelvben. Fideszes.

Stefánia kisasszony (vállról indítható picsa) 2014.12.06. 10:40:27

@♔bаtyu♔: Szóval akkor most ki is a birka?
A fideszesek. Már csak azok maradtak azon az oldalon, a birkák, akik még megkajálják az Orbán demagógiát.

dont be such a nazi 2014.12.06. 10:47:47

@Krisz11: Na! Mi lesz már azzal a USA hiperinflációval? Keresed még az OKJ-s jegyzeteidben?

Krisz11 2014.12.06. 10:57:48

@dont be such a nazi:

Látom nagyon zokon vetted, hogy a multkor az agresszív viselkedésed miatt a vitában meggyóntattalak. Végeredményként megaláztad magad a buta válaszaiddal.

" Aszonta .. az oroszok és a kínaiak rubelben kezdenek elszámolni, akkor az USA-ban hiperinfláció lesz."

Ne hazudj! Valaki kérdezte, hogy hogy lehetne ebből hiperinfláció, én meg leírtam az elméleti lehetőség hátterét.
Ebben az is benne volt, hogy a dolgok a "pénz forgási sebességétől" is függenek (remélem már utána néztél ez mit jelent), annak gyorsulásának időpontját viszont nem lehet megjósolni.
De a pénznyomtatás és egy pénznem bizonyos szektorokból kiesése nyilván inflációs hatású önmagában.

Belinkelek 2 bejegyzést 2 portfólió blogger alapkezelőtől (nem feltétlen a magadfajta iskolázatlan tuloknak, másnak inkább érdekes lehet, de egyszer még te is megköszönöd)

Idézet a cikkből:

"Pénzteremtésből mindent meg tudnak oldani. Történik mindez addig, amíg a világ rá nem jön, hogy ez végül felelőtlenséghez és hiperinflációhoz vezet, és akkor majd ismét visszatérünk a független, inflációt letörni kívánó jegybankokhoz"

"http://zsiday.hu/blog/jap%C3%A1n-p%C3%A9nzcunamimagyar-tulajdon%C3%BA-bankrendszer"

"http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/60-fizikus/6171-azidealispenzrendszer10hipnozisaltalepultvilag"

dont be such a nazi 2014.12.06. 11:11:39

@Krisz11: Az olaj ára sokat csökkent, vagyis rengeteg dollár vált feleslegessé, mert a pénz forgási sebessége csökkent.
Hol a dollár hiperinflációja OKJ-skám?

Krisz11 2014.12.06. 11:25:02

@dont be such a nazi:
"Az olaj ára sokat csökkent, vagyis rengeteg dollár vált feleslegessé"
Az árcsökkenés pont deflációs hatású, vadbarom. :D

Maradj légyszíves a szitkozódásnál, mert az érvelés nem megy :D

maxval a hozzászóló birca · http://maxval.co.nr 2014.12.06. 11:27:18

Pánikba Amerika. Ennek egyik jele, hogy a hírhedt kamukínzott vietnámi háborús bűnös elvesztette önkontrollját.

Józsi01 2014.12.06. 11:38:06

Mivel MacCain a nem létező háttérhatalom egyik prominens arca szóval nem szabad lebecsülni, hogy mit mond. Ő pedig azt mondja, hogy az uSSa gyarmata vagyunk és ebbe törődjünk bele, vagy pedig demokratizálnak minket mint Líbiát, Irakot, stb.....

kvadrillio 2014.12.06. 12:04:02

A Népfront bejegyezte azt a törvényjavaslatot, amelyik kimondja Ukrajna katonai tömbökön kívüli státuszáról való lemondását
A Népfront bejegyezte azt a törvényjavaslatot, amelyik kimondja Ukrajna katonai tömbökön kívüli státuszáról való lemondását

© Fotó: RIA Novosztyi/Alekszandr Makszimenko

A Népfront parlamenti frakciója bejegyezte az ukrán Legfelsőbb Tanácsban azt a törvényjavaslatot, amelyik kimondja az ország katonai tömbökön kívüli státuszáról való lemondást – olvasható a párt közleményében.

A képviselők javasolják, hogy ennek megfelelően módosítsák a külpolitika alapjairól és az ukrán nemzeti érdekek prioritásairól szóló jognormákat.

„Ukrajna megszabadul tömbökön kívüli státuszától és az ország előtt körvonalazódik a NATO-tagság konkrét perspektívája” – hangoztatta a Népfront frakcióvezetője, Olekszandr Turcsinov.
Nagyvilág, parlament, Ukrajnai helyzet, Politika

Megosztom:

Kommentárok

# éjjelilokálpatriótaéjjelilokálpatrióta 3 december, 22:23
Ha a nemzetközi egyezményeket csak úgy, minden következmény nélkül felrughatják ebből világháború lesz! A galiciai maffiózók készülnek átjátszani Ukrajnát a globalogazdinak!
# Sandor53Sandor53 4 december, 01:00
Nem lesz semmi az ukrán NATO-tagságból...
# Méhes LászlóMéhes László 4 december, 02:52
Milyen Népfront, hogy nem ukrán az hétszentség! Úgynevezett külföldi szakértőket hívnak be a kormányba, egy napos ukrán állampolgársággal minisztert csinálnak belőlük, érdekes módon mind amerikai egyetemet végeztek! Az is érdekes hogy az ukrán olajipari cég vezérkarában amerikai szenátorok "szakértő" gyermekei ülnek, de a legérdekesebb az hogy mitől legitim ez az 5 milliárd dollárral és véres puccsal külföldről megtámogatott nem ukrán identitásu miniszterekből álló EUkomform kormány? Az is roppantul érdekes hogy, miként tudnak egyoldaluan megmódosítani egy nemzetközi egyezmények által szavatolt tövényt, miszerint Ukrajna semmilyen katonai tömb tagja nem lehet!
hgmmm.....Méheske ! MERT A NATO TAGJÁVÁ AKARJÁK TENNI !!!!! :o)
Teljes szöveg: hungarian.ruvr.ru/news/2014_12_03/A-Nepfront-bejegyezte-azt-a-torvenyjavaslatot-amelyik-kimondja-Ukrajna-katonai-tombokon-k-vuli-statuszarol-valo-lemondasat-1330/

kvadrillio 2014.12.06. 12:05:12

az ukrán olajipari cég vezérkarában amerikai szenátorok "szakértő" gyermekei ülnek,,...,.NAHÁT...NAHÁT ! MILLEN KICSI A VILÁG !!! :)))

kvadrillio 2014.12.06. 12:14:55

@kvadrillio: Biden garázdálkodás Maradék – Ukrajnában, “Putyinománia” Szerbiában!
Posted on 2014/10/16 Szerző: Admin

Már a német média is az amerikai alelnök Joe Biden ukrajnai nyerészkedéseivel foglalkozik.

A Biden – klán ugyanis szemet vetett Maradék – Ukrajna palagázkészletére. (Persze amikor szemet vetett rá, még Ukrajnáról lehetett beszélni. B-R)

Az alelnök úr személyes céljaira használja ki a térség válságát. Be is tolta elsőszülött kölykét Robertet a legnagyobb ukrán gáz – és olajipari vállalatának igazgató tanácsába. Ez a cég, a Burisma Holding birtokolja a palagáz mezőket is Maradék – Ukrajna szerte.

A Biden – kölyök felel a cég jogi ügyeiért és a nemzetközi kapcsolatokért. Augusztusban Nyalókakirályék hoztak is hamarjában olyan törvényt, hogy azt csinál a Burisma amit akar.

A Biden – klán feje tehát személyes anyagi érdekektől fűtve szítja Amerika agresszív politikáját Oroszország ellen.

Szerbia a Putyin látogatás lázában ég. Szabályos Putyin – mánia alakult ki az utóbbi héten.
Forrás: Russian Rt – (B-R)
About these ads
Admin névjegye
Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Admin összes bejegyzése →
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

...hmmm...hmmm......NAGYPOLITIKAI JÁTSZMÁK... ÓVODÁS FELHANGOKKAl.......:)))))

nyerészkedfés-nyerészkedés hátán....ÓHHH ! KAPZSISÁG !!! TE AGGY NEKEM ERŐT !!!!!:o)))))

kvadrillio 2014.12.06. 12:19:39

Ukrajna elismerte külföldi zsoldosok alkalmazását
Ukrajna elismerte külföldi zsoldosok alkalmazását

© Fotó: RIA Novosztyi/Mihail Palincsak

Kijev elismerte, hogy az ukrán erőstruktúrák külföldi zsoldosokat alkalmaznak. Az ukrán vezérkar képviselőinek közleménye szerint a délkelet-ukrajnai felkelők elleni hadműveletekben több mint 1000 idegen vesz részt. Petro Porosenko ukrán elnök megígérte, hogy mindannyiuknak ukrán állampolgárságot adnak.

Eljöhetsz Ukrajna keleti részére, géppuskát fogsz kezedbe, a Donecki medence felé irányítod azt és megkaphatod az ukrán útlevelet. Nem számít, hogy ki vagy és honnan érkeztél. Petro Porosenko ukrán elnök az újonnan megválasztott Legfelsőbb Tanács ülésén mondott beszédében megígérte, hogy az erőstruktúrák oldalán harcoló külföldi honpolgárok mind ukrán állampolgárokká válhatnak. Az ukrán fegyveres erők vezérkarának képviselője, Olekszandr Rozmaznyin vezérőrnagy pedig elmondta, hogy kb. egyezren vagy még ennél is többen vannak. A kijevi hatalom először ismerte el azt, amit oly hosszú ideig tagadott – mondja a FÁK-országok Intézetének igazgatóhelyettese, Igor Siskin.

Lehetetlen túl sokáig titkolni a nyilvánvalókat. Pláne hogy az ukrán hatalombarát lapok, többek között az Ukrajinszka Pravda többször hozott le a megtorló alegységek vezetőivel készített interjúkat, amelyekben azok büszkén elmondták, hogy bizonyos országok hány állampolgára harcol zászlóaljaikban.

A héten Kijevben új kormány alakult. Porosenko elnök javaslatára a miniszteri posztokat ezentúl külföldi állampolgárok foglalhatják el. Így, például egy amerikai nő lett ukrán pénzügyminiszter, a gazdasági miniszter bársonyszékét litván állampolgár foglalta el, míg az egészségügy élére grúz honpolgár került. Ennélfogva nincs okunk kétségbe vonni a zsoldos katonák honosítására vonatkozó szándékot – jegyezte meg Szergej Mihejev orosz politológus.

Mindez illeszkedik ahhoz a jognormához, hogy Ukrajnában az állami tisztségeket, beleértve a kormányt is, ezentúl külföldi honpolgárok tölthetik be. Vagyis Ukrajna kész küldő menedzsment alá kerülni, saját fegyveres erőit pedig a világ minden tájáról összesereglett zsoldosokból összeállítani, útlevelek kiadása révén legalizálva azokat. Nem hinném, hogy ezek közt sok olyan személy akadna, aki valóban Ukrajnáért harcolna. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy Ukrajnába pénzéhes, illetve kimondottan kalandor szellemű emberek jönnek.

Egyébként Petro Porosenko bőkezű ajánlata iránt aligha lesz nagy érdeklődés a zsoldosok részéről. Sokan ugyanis amerikai magáncsapatok kötelékébe tartoznak, a világ különböző tájaira vándorolnak megrendelőjük kívánsága szerint és egyáltalán nem érdekeltek más állampolgárságban.
Nagyvilág, Ukrajna, fegyveres erők, zsoldos, állampolgárság, Ukrajnai helyzet, Politika

Megosztom:
Teljes szöveg: hungarian.ruvr.ru/2014_12_05/280915528/

....KÜLFÖLDI ZSOLDOSOK BEMEHETNEK UKRAJNÁBA, OROSZ KATONÁK NEM MEHETNEK BEHHHH ???????? .....ÉÉÉÉÉRDEKESSSSS......

dont be such a nazi 2014.12.06. 12:21:13

@Krisz11: Igen? És a defláció nem pénzt tesz feleslegessé? :-))
Te tényleg ennyire hülye vagy? Bazzzz.. egy ötödikes is okosabb nálad!

kvadrillio 2014.12.06. 12:22:02

Az USA fokozni kívánja az orosz propaganda elleni fellépést
Az USA fokozni kívánja az orosz propaganda elleni fellépést

Archív fotó. © Fotó: Flickr.com/The Shifted Librarian/cc-by-nc-sa 3.0

Az amerikai kongresszus képviselőháza megszavazta az „oroszellenes” határozatot. Amint a Russia Today tévécsatorna jelenti, a határozat egyebek között orosz nyelvű hírek terjesztésének fokozását irányozza elő azokban az országokban, amelyekben jelentős az orosz ajkú lakosság hányada.

A határozat elítéli Oroszországot az Ukrajna, Grúzia, Moldova ellen állítólag „folytatódó politikai, gazdasági és katonai agresszióért”. Azonkívül a dokumentum felszólítja Oroszországot arra, hogy mondjon le a kelet-ukrajnai felkelőknek állítólag nyújtott támogatásról és vonja vissza a Krím Oroszországhoz csatolására vonatkozó döntését.
Oroszország, Nagyvilág, USA, kongresszus, határozat, Politika

Megosztom:

Kommentárok

Teljes szöveg: hungarian.ruvr.ru/news/2014_12_05/Az-USA-fokozni-k-vanja-az-orosz-propaganda-elleni-fellepest-0361/

JAJJJ........ÚJJÁÉLESZTIK A "SZABAD EURÓPA RÁDIÓ" SZINDRÓMÁT.....:)))))
PROPAGANDA, AGITÁTOROK, TELITOROK !!! :)))))

dont be such a nazi 2014.12.06. 12:22:25

@kvadrillio: A zsoldos alkalmazása és egy reguláris hadsereg beavatkozása nem ugyanaz. Mondjuk téged nem is az eszed miatt utálunk.

kvadrillio 2014.12.06. 12:22:45

@kvadrillio: s, a történelem megent, mint mindig, ismétli önmagát !!!!! _:O)))

dont be such a nazi 2014.12.06. 12:23:22

@maxval a hozzászóló birca: Oroszországban meg 9 százalékos infláció. Ki is van pánikban?

dont be such a nazi 2014.12.06. 12:24:22

@Krisz11: Nem gyóntattál te senkit, hanem téged aláztunk szarrá és azóta is röhögünk rajtad. :-))

dont be such a nazi 2014.12.06. 12:27:42

@Krisz11: A defláció pénzt tesz feleslegessé és csökkenti a pénz forgási sebességét. Vagyis akkor a defláció inflációt okoz a te logikád szerint? :-))
Te tényleg ennyire hülye vagy?

Krisz11 2014.12.06. 12:41:54

@dont be such a nazi:

"A defláció pénzt tesz feleslegessé"

Ne alázd már tovább magad!

"http://www.bloomberg.com/news/2014-10-15/oil-slide-puts-central-bankers-over-deflationary-barrel.html"

Bereznay 2014.12.06. 12:50:45

@maxval a hozzászóló birca:

Mondjuk, te megkereshetnéd végre magadnak ugyanazt.

kvadrillio 2014.12.06. 13:14:23

Veszélyben van a szólásszabadság az Amerikai Egyesült Államokban
Obama elnök lehetővé tenné az internetadót

Őry Mariann – 2014.12.06. 09:59
Évi 67-72 dollárral többet fizethetnek az előfizetők az Egyesült Államokban, miután Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy telefonszolgáltatásként sorolná be az internetet, s ezzel egyúttal ráterhelődne a szektort sújtó 16,1 százalékos adó is.

obamaBarack Obama terve súlyosan veszélyezteti a demokráciát (Fotó: Reuters/Larry Downing)
Az internetre vonatkozó szabályozás megváltoztatását javasolta Barack Obama elnök. A módosítás lehetővé tenné, hogy megadóztassák az internetet – közvetlenül a fogyasztók fizetnének.

Telefonszolgáltatásként sorolná be az internetet Barack Obama amerikai elnök, ezzel viszont ráterhelődhetne a szektort sújtó 16,1 százalékos adó is – figyelmeztetett a Wall Street Journal. Mint írták, Harold Furchtgott-Roth, a Federal Communications Commission (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) korábbi tagja már hónapokkal ezelőtt megmondta, hogy ha Obama sürgetésére valóban átminősítik az internetszolgáltatást, a felhasználók kénytelenek lesznek az internet után is kifizetni a telefonszolgáltatási adót. A gazdasági lap a Progressive Policy Institute (PPI) agytröszt jelentésére hivatkozva azt írta, hogy az állami és helyi szervek is beszállnának a fogyasztók „fejésébe”, ugyanis a szövetségi szabályokon kívül különböző tagállami és helyi adószabályok hatálya alá is tartozna az internet. Az adó jelentős terhet róna a fogyasztókra, a PPI számításai szerint az előfizetők évi 67-72 dollárral – havi 17 dollárral, azaz mintegy 4200 forinttal - fizetnének többet, az állam összes bevétele pedig ebből 17 milliárd dollár lenne.

Az internet megadóztatásának lehetősége azután merült fel, hogy a múlt hónapban lejárt az ezt tiltó szövetségi törvény. 1998. október 21-én írta alá Bill Clinton akkori demokrata elnök az adómentességet előíró Internet Tax Freedom Actet (ITFA), amely megtiltotta a tagállamoknak, hogy adót vessenek ki az internetelérésre, a forgalomra, az e-mailre és a sávszélességre. A jogszabályt azóta négyszer hosszabbították meg, legutóbb 2007-ben, a republikánus George W. Bush elnöksége alatt. Hét államban egyébként ma is terheli adó az internetet , amelyet még az ITFA aláírása előtt vezettek be. „A szabályozás tervezett változtatása nem segíti elő az internet további terjedését és nem teszi lehetővé mindenki számára az olcsó vagy ingyenes elérhetőséget sem” – hangsúlyozta lapunk kérdésére Hegedüs Zsuzsanna, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa.
White-HouseObama otthon nem aggódik a demokráciáért (Fotó: Official White House Photo/Pete Souza)
Az adón kívül az internet semlegességének kérdése is foglalkoztatja az amerikai közvéleményt és a törvényhozókat. Ez arról szól, hogy „minden felhasználónak azonos feltételeket biztosítanak a szolgáltatók. Nem részesíthetik előnyben a fizetős hirdetéseket, nem lassíthatják le a lakossági internetsebességet, nem blokkolhatják az egyes oldalakhoz való hozzáférést, tehát egy nagyvállalat és egy blogot vezető egyetemista számára azonos feltételeket kell biz.............

MADZSARHIRLAP.........

alfacharlybravo 2014.12.06. 15:35:33

Ez a Katalin tényleg zöld, de gondolom ha megérett piros lesz és akkor talán a sok zöldség helyett valami értelemeset is fog tudni irkálni. Hihetetlen ez a sok zagyvaság aminél csak a prosztó sértegetés és bunkóság és nagyképűség rosszabb. Csak azt nem értem, hogy ha ennyi okoska szakértő volt az elmúlt nyolc évben senki nem vette észre, hogy hajtunk a szakadékba ezerrel, csak az Öszödi őszinte beszédben volt némi utalás, hogy az egész szisztéma a hazugságra épül? Akik most itt okoskodnak azoknak nem tűnt fel semmi? A sok barom összegyűlt Fletónál és azt hitték, hogy a nagy bónuszok elosztása lesz a téma észre sem vették, hogy mekkora szart csináltak? Ettől kapott szegény őszinteségi rohamot amit ha politikusnak képzelte magát nem lett volna szabad megengednie magának. Pedig hogy bíztak benne a befolyásos Amerikai pénzügyi körök, még fogadták is és megengedték, hogy kinyalja a feneküket. Viktort még ettől az örömtől is megfosztották, pedig Obama után benyalni tényleg nagy dicsőség lett volna! Viktorunk kihagyta ezt a szertartást, pedig így nem hivatalos a regnálása. Ez olyan mint régen a királyok szentelt olajjal való felkenése. Micsoda dicsőség Kazár szaros nyelvvel hazatérni Amerikából? Igazi diplomáciai siker történet.

dont be such a nazi 2014.12.06. 19:36:49

@Krisz11: Ezt írtad te nagyon hülye.
"Az árcsökkenés pont deflációs hatású, vadbarom. :D"
Majd megcáfoltad önmagad az idézett cikkel.
www.bloomberg.com/news/2014-10-15/oil-slide-puts-central-bankers-over-deflationary-barrel.html
"Bank of America economist Gustavo Reis calculates a 20 percent drop in the oil price would shave 0.5 percentage points off global inflation in the next year, pushing the rate back toward the 1.7 percent it reached in 2009 from 2.2 percent. "

Te tényleg ennyire hülye vagy?

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.12.06. 20:11:19

@dont be such a nazi: Minek foglalkozol ezzel a @Krisz11: -el? Még egy angol nyelvű cikket sem képes értelmezni. Folyamatosan szénné égeti magát, össze-vissza beszél.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.12.06. 20:31:48

Szereplők: Barack Obama, az USA elnöke, és az ügyeletes titkár. Idő: a közejövő

- Jó reggelt, jó reggelt, mi újság?
– Elnök úr, Magyarország hadat üzent nekünk.
– Miféle ország is ez a Magyarország?
– Illiberális királyság Kelet-Európában.
– Ki a királya?
– Hát királya az nincsen.
– Ki akkor a vezetője?
– Orbán Viktor miniszterelnök.
– Úgy?! No és mi a baja velünk ennek az országnak?
– Velünk semmi. Romániával szemben vannak területi követelései.
– Románia?
– Kisebb köztársaság Kelet-Európában.
– Románia a mi szövetségesünk?
– Nem, államtitkár úr, Románia Magyarország szövetségese…
- és Magyarország?
- Az is a mi szövetségesünk

Krisz11 2014.12.07. 10:36:34

@dont be such a nazi: @csivava ellen dobócsillag nuncsaku:

:DDD Na ennél nagyobb égés már tényleg nincsen!!!

Itt fejeztem be a beszélgetést az ostoba fejetekkel!!!

Hülye trollok! Inkább dolgoznátok!

" shave 0.5 percentage points off global inflation"

Leborotvál 0,5%-ot a globális inflációból, vagyis a defláció felé tolja.

Na cső.

gizmo26 2014.12.07. 23:49:37

@BelAmi: Nem szükséges minden informácót ismernem ahhoz, hogy megvédjem "A PÁRTOT"

gizmo26 2014.12.07. 23:50:50

@hosaka: Nem kell elolvasnom a cikket, hogy meg tudjam védeni "A PÁRTOT"

gizmo26 2014.12.07. 23:55:26

@Kón Bandit: Nem az. Hallgatom a Kossuth rádiót, ott azt mondja, hogy a tavalyi évhez képest 3%-al nőtt a gazdaság.

Na mosdt ha a tavalyi évi növekedés 1 % volt, akkoör az idei 1,03 %. Ahír erről szólt, így értelmezhető, de a sok hülye meg azt hiszi, hogy 1+3=4%-ról volt szó.

Ennyi, ez egy kommunikációs trükk.