A görög paktum a Nemzetállamok Európájának bukása

2015/08/16. - írta: CsibaKata

Valójában a GrOxit-krízisben a gazdasági elit által rabul ejtett "nemzetállamok Európája" koncepció bukott meg, és nem az Európai integráció álma. 

Nem tudnék több információt leírni annál, mint amit a görög válság kapcsán nemzetközi újságírók összegyűjtöttek, kiszivárogtattak, publikáltak. Így ez nem is célom, csupán az, hogy pontosítsam a magam számára is, minek a kudarca volt a görög állam elárverezése, és ezzel párhuzamosan mi az, amit érdemes építeni és támogatni és újragondolni.

A Nemzetállamok Európája az a koncepció, amelyet Magyarországon az EU-s zászlót már hivatalosan nem égető Jobbik támogat. Ez az a koncepció, melyet a jelenlegi kormány is üdvözítő útnak vél, a nemzeti érdekérvényesítést a zászlajára tűzve. Más kérdés, hogy ezt - saját keleti szövetségi rendszerét szétvervén - egyre kevésbé tudja gyakorolni. Ma itthon nem létezik olyan csoport, amely a nemzetállamok Európájában konstruktív módon gondolkodik és hisz benne. Az itthoni erők cinikusan saját táboruk hergelése céljából használják ezt a jobb sorsa is érdemes európai jövőképet. Azonban most nem a hazai paletta által kínált opciókkal próbálkoznék.

Az alapvetően Európát nem szétverni, hanem mégiscsak valamilyen formában üzemeltetni kívánó nemzetállamok Európájának elképzelése azon alapszik, hogy meg lehet teremteni a békés és jól működő Európai Uniót a vállalt és belátáson nyugvó együttműködés szándékára alapozva. (Ebben a posztban most szándékosan nem nyitom ki az üzleti alapú Európa vs. társadalmi szolidaritás alapú közösség boncolgatását.) A nemzetállamok Európájának konstruktív támogatói olyan felépítményben bíznak, ahol a tagállamok közötti egyensúlyt, sőt mi több igazságosságot nem az európai szintű politikai elszámoltathatóság, vagy az intézményes szabályok, hanem elsősorban a vezetők személyében jelen levő emberi nagyság, államasszonyi vagy államférfiúi bölcsesség és a távlatokban gondolkodás képessége garantálja. A nemzetállamok Európájának heroikus vízióját gyakran történészek vagy a nemzetközi kapcsolatok ismerői hirdetik. Az eddigi diplomáciai tradícióktól, heroikus és dramatikus történelmi fordulatoktól, jelképektől gondolatban elszakadni valóban nem könnyű és nem is evidens folyamat. Zárójelben a társadalomtudományok oldaláról szemlélve kontinensünket, sokkal gyorsabban belátható, hogy a brit gyári munkás sokkal inkább osztozik sorsában a magyar futószalag mellett álló munkással, és vajmi kevés köze van saját arisztokráciájának életéhez és problémáihoz. Arra szeretnék példát felhozni, hogy a nemzetek Európájának őszinte hívei miért gondolhatják azt, hogy koncepciójuk működhet a mostani EU-ban is.

Charles De Gaulle volt a legismertebb szószólója ennek az elképzelésnek. Manapság már végletenül szórakoztató és regényszerűen élvezetes az üres székek politikájának történetét olvasni. Az akkori politikusok és állampolgárok azért nyilván inkább a frusztrációval küzködtek ebben az időszakban, mégis könnyed szívvel olvasható történetté vált az alkotmányos krízis az idők folyamán. A francia nemzeti ügybuzgalom az akkor még csupán hat tagú közösségen belül az egyenlők harca volt. Valószínűleg már a korabeliek is arra számítottak, hogy a végső soron minden nemzeti vezető politikai elvárásainak megfelelő megoldás születik.

A válság valódi oka a Római szerződésben eltervezett és 1966-ban hatályba lépő tanácsi többségi szavazási elv volt, melyben a francia kormány népe szuverenitásának végleges elvesztését látta. Emellett De Gaulle valószínűleg eljátszott a gondolattal, hogy egy eltervezett forgatókönyv mentén végleg szakít a hattagú közösséggel és egyedül folytatja a francia történelem 20. századi szakaszát. A vita azonban nem konkrétan a többségi szavazás bevezetésekor robbant ki (hiszen az korábban elfogadott szerződési kötelezettség volt), hanem annak esedékessége előtt egy évvel. A Bizottság egy hármas csomagban a közös mezőgazdasági támogatásokat, vámokon alapuló közösségi költségvetést és a Parlament költségvetési döntési hatáskörét szerette volna az integráció következő lépéseként fejleszteni. De Gaulle eldöntötte, hogy ezt a vitát zátonyra futtatja, a továbbiakban távol marad a hatok üléseitől, majd visszatérésének feltételéül az alapító szerződés teljes felülvizsgálatát szabja. Nem túl bonyolult politikai manőver. Arra számíthatott, hogy a pánikba eső maradék öt az ismert bilaterális diplomáciai mechanizmusokhoz nyúl, ahol alapító tagként nála van az utolsó zsaroló kártya. Azt feltételezte, hogy alapító tag jelenléte az asztalnál a Közösség létének vagy megszűnésének záloga. A maradék öt viszont összezárt és megtartotta soron következő ülését, immáron egy üres székkel, kinyilvánítva, hogy ülésük jogszerű annak ellenére, hogy Franciaország nem tesz eleget kötelezettségének. A kocka akkor fordult meg végleg, amikor a 65. decemberi választáson De Gaulle ellen kezdtek el kampányolni az addig klasszikus támogatónak számító mezőgazdasági szervezetek és az üzleti világ is, akik a válság mihamarabbi megoldását sürgették. De Gaulle a második fordulóban szerezte csupán meg a szavazatok 55%-át, de már az első fordulóban jelezte a közösségi asztalhoz való visszatérésének szándékát. A következő évben nyíltan a többségi szavazás került terítékre, ahol a francia delegáció most már egyértelműen vétójogot kért. Ennek az időszaknak az eredménye lett a "luxemburgi kompromisszum", mely megfogalmazta a később olya sokszor hivatkozott tételt, mely szerint egy tagállam alapvető érdekeinek sérelme esetén a teljes egyetértésig kell folytatni a tárgyalásokat. A válságban egyenlő mozgástérrel és lehetőségekkel bíró felek ültek egymással szemben, és végül mindenki nyertesnek érezhette magát. Az ötök elmondhatták, hogy megmentették a Római szerződést, De Gaulle elmondhatta, hogy megvédte a szuverenitást. 

Azt gondolom, hogy valahonnan ebből az eredetmítoszból származhat az az optimista elképzelése a nemzetek Európáját pártolóknak, hogy végső soron, még ha konfliktusok árán is, minden tagállam számára kedvező eredmény fog kisülni a tagállamok kerekasztalának tárgyalásaiból. Ez az eredetmítosz táplálja azt a ki nem mondott elképzelést, hogy létezik a sokrétű politikai térben ezen a kontinensen egy olyan ún. "köztes tér". Ebben a "köztes tér"-ben a tagállamok vezetői van úgy, hogy közösségi politikusként viselkednek, és szem előtt tartják a közösségi érdekeket és a közösségi építményt. Máskor pedig az történik, hogy a nettó belpolitikai szempontok mentén politizáló elitet a saját hátországának többsége tartja a közösségi pályán. A görög válság kapcsán ez a tétel dőlt meg végérvényesen, és nem maradt igazolható alapja a nemzetek Európája koncepciónak. 

Luuk van Middelaar a klasszikus nemzetközi diplomácia és a szupranacionális állam vízió között elhelyezkedő köztes  szférájáról ezt írja: "Kétségbevonhatatlan tény, hogy az alapítók álmai az elmúlt hatvan évben nem váltak valóra. Az európai "konstrukció" ugyan sokat elért, de az államok egységesülése nem következett be. Ez a tény  már jóval korábban a köztes szférára irányíthatta volna a figyelmet, mely a Közösség megszületésével egy időben, észrevétlenül jött létre. Az államok diskurzusát beszélők elégedetten konstatálták, hogy minden maradt a régiben, a Közösség szférájában sürgőlődők pedig áhitattal várták, hogy a brüsszeli Bizottság és a strasbourgi Parlament Európa kormánya, illetve törvényhozása legyen. A politikai folyamatok azonban nem a külső és nem is a belső szféra, hanem a tagállamok köztes szférája felé mutatnak."

Azt gondolom, hogy a GrOxit válság azt bizonyította be, hogy ez a "köztes szféra" és a benne szereplő rabul ejtett államok vezetői tökéletesen alkalmatlan a konfliktus kezelésére nem egyenlő felek között. A fél éve folyamatosan napirenden levő görög válságban Európa egyik leggonoszabb és legkegyetlenebb pénzügyminisztere állt szemben az egyik legfelkészületlenebb hivatásos forradalmárraal. Angela Merkelnek pedig meg volt a lehetősége arra, hogy történelmi jelentőségű Európai szintű államasszonnyá váljon, de megmaradt egyszerű vásári kofának, sok pénzzel.

A "hogyan továbbra" csak akkor kaphat jó választ az ember, ha jól azonosítja be, mi is történt valójában. Vajon megköttethetett volna e ez a méltánytalan alku, ha egy közvetlen választásokon választott bizottsági elnök felelős a tárgyalásokért parlamenti mandátum alapján és a közvetlenül választott európai parlament szavaz a végeredményről. Abban bízom, hogy nem, vagy legalábbis politikai következmények nélkül nem.  

Címkék: EU
7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csibakatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr47709748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2015.08.17. 12:29:09

"...a tagállamok közötti egyensúlyt, sőt mi több igazságosságot nem az európai szintű politikai elszámoltathatóság, vagy az intézményes szabályok, hanem a vezetők személyében jelen levő emberi nagyság, államasszonyi vagy államférfiúi bölcsesség és a távlatokban gondolkodás képessége garantálja." - na, eddig bírtam röhögés nélkül!

Kedves Szerző, már az USA alapító atyái is tisztában voltak azzal, hogy a demokrácia és a jogállam alapjául csakis az egyéni tulajdonságoktól függetlenül is működni képes intézményeket és a politikusok elszámoltathatóságát szabad megtenni. Legutóbb a millásoktól hallottam azt a baromságot, hogy ő attól kormányoznának sokkal jobban, mert ők (úgymond) "jobb emberek".

Kérem, hogy ennyire tudatlanul ne akarjon politizálni: hajoljon szépen a mikroszkópja-mittudoménmije fölé és játsszon kicsiben!

(...Wolfgang Schäublét pedig legonoszozni egyszerűen arcátlanság!)

Ad Dio 2015.08.17. 12:36:55

"A fél éve folyamatosan napirenden levő görög válságban Európa egyik leggonoszabb és legkegyetlenebb pénzügyminisztere állt szemben az egyik legfelkészületlenebb hivatásos forradalmárraal. Angela Merkelnek pedig meg volt a lehetősége arra, hogy történelmi jelentőségű Európai szintű államasszonnyá váljon, de megmaradt egyszerű vásári kofának, sok pénzzel."

Ajajajaj...de jó is nekünk hogy ilyen széles látókörű, nyitott, képzett és legfőképpen intellingens politikusaink vannak mint Ön Katalin!

...omdg...

Alick 2015.08.17. 13:14:44

@Moin Moin: "a demokrácia és a jogállam alapjául csakis az egyéni tulajdonságoktól függetlenül is működni képes intézményeket és a politikusok elszámoltathatóságát szabad megtenni"

Elvileg érthető, gyakorlatban nem több, mint írott malaszt... nem tudsz olyan szűrőt összerakni, hogy ha felül szennyvizet öntesz bele, alul nemes bor csöpögjön ki belőle.

na-ki 2015.08.17. 14:15:32

@Moin Moin: 1-et értek: kell egy jó konyhát csinálni és oda az jelentkezzen szakácsnak, aki nem átalakítani akarja hanem jól működtetni.
Egyelőre itt vagyunk egy olyannal, aki új konyhát akar csinálni és új alapanyagból akar valamit kotyvasztani, ami a sűrű újraalakítgatásokból láthatóan már neki sem tetszik, de a beszállítok a markukban tartják.

Aëtius 2015.08.17. 15:56:20

Hosszú ideig szimpatikusnak tűnt az LMP. Még arra is gondoltam, hogy tényleg lehet más a politika. De ez a tömény butaság, az LMP-ben megjelenő ultrabaloldalos hangokkal vegyített nacionalizmus elég riasztó. Úgyhogy, szemlátomást nem lehet más a politika, legalábbis nem az LMP-vel.

Kedves asszonyom, Ön bizonyára avatott művelője a saját tudományának de a politizáláshoz történelmi, politológiai és gazdaságtörténeti ismeretekre van szükség... (tanuljon, ez még senkinek sem ártott)

Veridicus76 2015.08.18. 01:21:04

Javaslom a magyar helyesírás szabályainak beható tanulmányozását!

itoérambolafoci 2015.10.06. 22:34:46

Kedves Katalin,

itt valóban súlyos ellentmondások vannak.

Mert ha "nemzetállamok Európájáról" beszélünk, akkor igenis az a jogos, ha a felelőtlenül gazdálkodó Görögországgal visszafizettetik a hiteleit, akár annak árán is, hogy fél Görögországot dobra kell verni.

Ha pedig Európa integrálódásáról beszélünk, akkor még bíróság elé is kell állítani a felelőtlenül gazdálkodó görög kormányokat az uniós szabályok megsértése miatt.

Tehát nem teljesen világos, hogy melyik az az eset, amikor akőkeményen nemzeti érdeket képviselő országoknak a saját zsebük rovására nagyvonalúaknak kellett volna lenniük a szélhámos és csaló görög politikával szemben.

Szerintem a "nemzetállamok Európája" pont az az eset, ami megvalósult.

Merkel és Schäuble pont úgy viselkedett, ahogy a görögök pénzpocsékolásának cehhét fizető nemzetállamnak ilyen esetekben viselkednie kell.
Nem véletlen, hogy Németországban Schäuble osztatlan népszerűségnek örvend.

Akkor most miért "vallott kudarcot" a "nemzetállamok Európája"?

Megmondom, miért.

Azért, mert a "nemzetállamok Európája" kizárólag csak a korrupt politikusoknak jó.

A görög népnek - a magyar néphez hasonlóan - inkább az volna az érdeke, ha az Unió keményen a körmére nézne a nemzeti kormányoknak, és akár uniós büntetőbíróság szintjén is megakadályozná a felelőtlen költségvetési gazdálkodást.

A közügyek nyilvánossága és a politikusok elszámolhatósága az egyedüli út a működő demokráciához.

Minden, ami ezt korlátozza, az egyenesen korrupció felé visz.

"A vezetők személyében jelen levő emberi nagyság, az államasszonyi vagy államférfiúi bölcsesség, és a távlatokban gondolkodás képessége" csupán következmény, amit csak a közügyek nyilvánossága és a politikusok közvetlen elszámoltathatósága tud kikényszeríteni.

Enélkül a politika a rongyemberek gyülekezőhelyévé válik.
süti beállítások módosítása