EU-USA szabadkereskedelem

2013/11/15. - írta: CsibaKata

Föld hívja... bárkit

Ma ért véget az EU-USA szabadkereskedelmi tágyalások második köre, amelyet a júniusi kezdeményezés és a júliusban tartott első tárgyalás után az októberben az NSA botrány miatt elhalasztott ülés miatt ezen a héten tartottak. A harmadik kört december közepére tervezik, de ezt megelőzően még november 27-én tárgyalnak a pénzügyi szolgáltatásokat érintő szabályokról. Meg vagyok döbbenve, hogy a magyar közvélemény szinte semmit sem tud erről a folyamatról és lényegében nincs érdemi elemző cikk a témában, amely az egyezmény Magyarországra vagy a régióra gyakorolt hatását vizsgálná.

chief negotiators.JPGA folyamat társadalmi egyeztetéséről annyit, hogy a mai napon le is tudták az érdekelt társadalmi szereplők (szakértők, civil szervezetek, fogyasztóvédelem, szakszervezetek) bevonását. Konkrétan egy darab 350(!) fős konferencián tájkoztatták a regisztrált érdekelt szervezetek képviselőit, ahol lehetőség volt kifejteni a véleményüket. Ez még akkor is közel 6 óra, ha minden szervezet kávé és egészségügyi szünet nélkül 1 percben képes összefoglalni kérdéseit -ne adj isten kritikáját- a tárgyról. Vagy az van, hogy a Bizottság erőszakosabb munkarendet nyom, mint egy kínai bánya, vagy nem érdekli a társadalmi szereplők véleménye. A tárgyalások második köre ma ért véget, de itthon még mindig nem olvasható érdemi elemzés a megállapodás hazai kereskedelemre gyakorolt várható hatásáról.

Ezzel párhuzamosan a Bosch Alapítvány EU Integerációs Fórumán veszek részt, ahol a hurráoptimista hangulatban az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás egy várva várt siker, amely bizonyítja, hogy az EU megtépázottan is releváns aktor a globális politkai térben.

De miről is tárgyalt Ignacio Garcia Berceo (EU) és Dan Mullany (USA) a héten a hivatalos hírek szerint? (Figyelem, semmitmondó mondatok következnek a hivatalos kommunikáció alapján.)

ruzs2.jpgA beruházásokat illetően tovább folyt az egyeztetés a két fél elképzeléseiről a piacliberalizáció és piacvédelem kérdésében. A hírek szerint ambíciózus célt tűztek ki maguk elé, habár ennek mibenlétét nem részletezték. Ezzel együtt a felek szeretnék megőrizni a közérdeket szolgáló szabályozás jogát. A szolgáltatások terén a pénzügyi és telekommunikációs szolgáltatások, valamint az e-kereskedelem kerüt terítékre. Még novemberben egy külön ülésen beszélnek ennek a területnek a részleteiről. Több szektorban szeretne az USA és az EU egységesebb szabályozást: gyógyszerek, kozmetikumok, gyógyászati eszközök, gyomírtók, IT és kommunikációs technológiák, illetve autók terén. Ezen túl is tervbe vannak véve még további szektorok, amelyek a decemberi találkozó napirendjén lesznek. És nem utolsó sorban a jelenlegi tárgyalás az energiahordozó nyersanyagokat is érintette.

Összefoglalva a rúzsomtól a lakáshitelemig megváltozik a világ, viszont hazai szakmai elemző és újságírói közösség számomra érthetetlen módon egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy hogyan. A kormány úgy tűnik észre sem vette, hogy zajlik a történelem. Ezekben a szektorokban sok európai szabályozó - pl. minőségbiztosítás és környezeti hatások ügyében - szigorúbb, mint az amerikai. Mit tippelnek, ki lesz az erősebb?

marabu ttip.jpg(Marabu)

 

Címkék: EU
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csibakatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr615635950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hippy Windinyourface 2013.11.17. 01:53:19

Abból következtetve, ahogyan a Monsantónak sikerült beljebb tolnia az ajtót a lábával Franciaországban, határozott tippem van arra, hogy ki gyakorol erősebb nyomást a tárgyalásokon a másik félre. Most inkább az izgat engem, hogy mit lehet itthon ez ügyben tenni. Legalább olyan látványos "bilikiöntésre" volna szükség mint amit Horváth úr csinált a NAV-val kapcsolatban. Szerintem még nem látták elegen a "Monsanto szerint a világ", és "A vállalat / Corporation" című filmeket. Ja, és a nagy kiábrándultságukban a Fideszből (ugye sok embert érint, hiszen emberek szavaztak nekik 2/3-ot :) ) ezek az emberek, most "az ellenségem ellensége a barátom" logika alapján olyan pártokhoz tűnnek hozzácsapódni, amelyek nyíltan piacliberalizáció pártiak (pl. MoMa, vagy a Bajnai G. mittomén milyen nevű pártja). Szóval, bele kéne húzni úgy igazából még mielőtt visszafordíthatatlanul "elköteleznék" az országot a politikusaink.
süti beállítások módosítása