Olyan Európára van szükségünk, amely közvetlen támogatást és szolgáltatásokat nyújt az állampolgárainak, ezen belül is első sorban azoknak, akiknek a szerencse vagy a családi háttér nem kedvez élete során. Az Európai Unió jelenleg messze van a mostanában Szociális Európának nevezett víziótól, aminek lényege, hogy a mostani átjárható Európában, ahol az egyik ország társadalmi krízise kihatással van a többi ország életére is, ott a szociális és foglalkoztatáspolitikai integráció égető szükségszerűség. A gazdagabb országok a jobb szociális támogatás miatt nyugatra költözők miatt háborognak, míg a perifériát az agyelszívás sújtja. A Szociális Európa víziója például európai minimálbért vagy európai munkanélküli segélyt jelent, ez volna a valódi integráció az állampolgárok számára, a mostani, főleg üzleti világnak nyújtott előnyöktől eltérően.
De amíg eljön az új szerződés ideje, addig a meglévő támogató rendszereket fejleszteni és használni kell. Erről szól az EURES szolgáltatás reformja is, amely más országba költöző munkavállalóknak ad a beilleszkedéshez és munakvállaláshoz szükséges teljeskörű tanácsadást.
Az Unió egyik hétköznapi szinten is érezhető előnye, hogy akár közepes nyelvismeret birtokában is sokkal könnyebben vállalhatunk munkát a kontinens bármely szegletében, mint korábban bármikor. Aki először próbálja ki a nemzetközi munkaélményt, az hazaköltözése esetén is olyan tapasztalattal és élményekkel gazdagodik, ami megváltoztatja a világról alkotott korábbi képét. A tájékozatlan és nyelvet nem beszélő nemzetközi munkára vállalkozók kitörési terve viszont könnyen válhat rémálommá. A legtöbb munkaközvetítő az állás megszerzése után magára hagyja az embert, és tisztességes közvetítés esetén is, sőt sokszor még haladó nyelvtudás birtokában is nehéz kiigazodni egy új ország szabályai között. Könnyen előfordulhat, hogy az átverés szándéka nélkül is pórul jár a munkavállaló, nem kap meg valamilyen juttatást, vagy éppen büntetést kell fizetnie valamilyen kötelezettség elmulasztása miatt. Azonban nem egy olyan esetről is tudunk, ahol a munkát szervező vállalkozás végül nem a megígért körülményekkel és szerződési feltételekkel fogadja a dolgozókat. Szélsőséges esetben a munkaszervező állandó ígérgetés mellett szerződést sem ad és elveszi az útiokmányokat. Ezen esetek a modernkori rabszolgatartás kategóriájába esnek és a rendőrségre tartoznak, de minden ilyen helyzetet el lehetne kerülni az előzetes tájékozódással és az EURES szolgáltatás használatával.
Tavaly májusban például két magyar férfi szervezett külföldi munkát angol gyárakba, és a Magyarországon toborzott gyakran hajléktalanságból jövő munkásokat lényegében rabszolgaként tartották. A munkások fizetésükből csak napi 2 fontot kaptak meg, tömegszálláson minimális tisztálkodási lehetőséghez és a jóllakáshoz kevés ételt kaptak, miközben megfélemlítéssel tartották vissza őket a segítség kéréstől.
Az EURES nemzetközi álláskereső és szolgáltató rendszert szabályozó rendelet reformja éppen most zajlik. Mivel rendeletről van szó, hatályba lépésekor azonnal érvényes lesz minden tagországban, ezt a területet az EU már közvetlenül szabályozza. Az EURES eddig is közvetlenül elérhető volt, a honlap álláskereső portálként üzemel, tájékoztatást ad minden EU tagország munkajogi-, egészségügyi-, szociális- és adózási szabályairól, de még a lakhatási tudnivalókról is. A tanácsadók pedig az országok munkaügyi központjaiban várják a konkrét kérdéseket és problémás helyzeteket. A rendszer reformja a haladóbb EU-s országokban kitalált jó példákat ösztönzi, például bevonja a privát munkaközvetítő cégeket a rendszerbe, akik ezáltal megkapják az EURES logót, ami egyfajta minőségbiztosítást is jelent, másfelől garantálja, hogy a magán cégeken keresztül kereső munkavállalók is értesülnek a későbbi biztonságot nyújtó támogató szolgáltatásról. A rendszer 2017-ben beüzemeli az automatikus megfeleltetést, amikor elkészül a végzettségeket, képesítéseket és képességeket egységesítő európai kataszter, aminek meg lehet feleltetni a nemzeti foglalkoztatási hivataloknál sorakozó adatbázisokat és a magán listákat is. Ez nagyban meggyorsítja az ajánlatok kiközvetítését. Azonban a rendszer legnagyobb hozzáadott értéke a támogató szolgálat, ahol a szigorú minőségfejlesztés és a nyelvi hozzáférés növelése a fő célunk a jelenleg is tartó jogalkotási folyamatban. Reméljük, hogy a nagyobb fejvadászok és a kis helyi munkaközvetítő cégek bevonásával valóban széleskörben elérhető lesz ez az alkalmazottakat védő szolgáltatás és hamarosan kapacitásbővítésre is szükségünk lesz.
Az csupán magyar politikai abszurditás, hogy egy Magyarországon majd hatályos törvénybe az ellenzék nagyobb hatékonysággal tudja érvényesíteni a választói által támogatott szempontokat az Európai Parlamentből, mint a magyar Országgyűlésből, de ameddig ez a helyzet, addig is mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a munkavállalók biztonságát növeljük a gyorsan változó világban.
kép: http://hetq.am/eng/news/17564/bulgaria-top-in-human-trafficking-in-europe.html
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Csiba Katalin: Küzdelem a modernkori rabszolgatartás ellen 2015.02.22. 13:52:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.