Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába

A poszt a KettősMérce oldalon jelent meg 2017. október 17-én

Úgy hírlik, a magyar kormány már megint valami jónak az elrontója, amikor az Európa Tanácsban az EU szociális pillére ellen dolgozik.

Az Európai Bizottság idén tavasszal tette le az asztalra az EU Szociális Pillérére vonatkozó javaslatát, amit a tavalyi széleskörű konzultáció és az Európai Parlament jelentése után párhuzamosan két formában is publikált. A Szociális Pillér kezdeményezés annak eredményeként jött létre, hogy az EU-ban a 2008-as válság után egyre többen felismerték, hogy az Unió gazdasági szerkezete nem stabil és nem sokkálló, a periféria gazdasági fejlődése nem elég gyors, és a munkavállalók szabad mozgása egyirányúan változtatja meg a társadalmi viszonyokat (elszívja a legjobb munkaerőt a perifériáról, és lefelé tartó bérversenyt ösztönöz nyugaton).

A kezdeményezés egy őszinte lépés volt ezen problémák kezelésére, és a 2016 során szervezett, meglehetősen széleskörű civil konzultáció során számos előremutató javaslat került napirendre. Sajnos ezek egy része jogi akadályokba ütközik, és jelen politika helyzetben, az Európa-szerte erősödő (szélső)jobboldallal nem is biztos, hogy jó ötlet hozzányúlni az EU mélyebb szerkezetéhez, vagyis a jelenlegi kompetenciákat kőbe véső Lisszaboni Szerződéshez. A szociális civil szervezetek, szakszervezetek európai irodái és az EU társadalmi gondokra érzékeny pártjai szinte egyhangúan sürgették a szigorúbb és számon kérhető szociális sztenderdek bevezetését, az EU intézmények konzervatív politikai tömörülései, illetve a Tanács és a tagállamok képviseletei viszont szinte kivétel nélkül ellenzik ezt. A most publikált szöveg ezért egyszer megjelent egy bizottsági ajánlásként, amely ugyan hivatalos dokumentum, de nem kötelező a tagállamokra nézve, másfelől az Európai Bizottság javaslatot tett ugyanezen szöveg un. intézmények közötti nyilatkozat formájában való elfogadására. Ez utóbbi sem tartalmaz semmilyen kikényszeríthető döntést, azonban amiért mégiscsak beindította az ellenlobbit, az a legutóbbi hasonló nyilatkozat precedens értéke.

Az Alapjogi Chartát anno a három intézmény - a Parlament, a Tanács, és a Bizottság - 2000-ben Nizzában hirdette ki közösen, ugyanilyen jogilag nem kötelező formában. Aztán 2009-ben végül a Lisszaboni Szerződés elfogadásával kötelező erejű dokumentummá és az Unió elsődleges joganyagának részévé vált. Valószínűleg emiatt az előtörténet miatt helyeződik nagyobb hangsúly egy ilyen közös nyilatkozatra. A hírek szerint a magyar és a lengyel kormány nem szándékozik támogatni a javaslatot a Tanácsban. Ez persze csak akkor érdekes, ha a Tanács úgy érzi, hogy erről egyhangú döntést kell hoznia. Ez azonban abban az esetben áll fenn, amennyiben a mostaninál lényegesen erősebb szakpolitikai harmonizációt jelentene egy javaslat, a szöveg viszont nem terjeszkedik túl az EU jelenlegi hatáskörein. Ezt biztosítandó a nyilatkozat preambulumában még jobban hangsúlyozni szeretné a Tanács a szubszidiaritás elvét (a leghatékonyabb döntéshozás szintjének elve), bár az nem teljesen világos, hogy Budapestet és Varsót ez megnyugtatná e.

Azt csak zárójelben és a jelenség szenvedő szemtanújaként jegyezném meg, hogy a szubszidiaritás mint politikai elv, teljesen félreértelmeződik ezen érvek politikai gyakorlatában. A szubszidiaritás önmagában csak annyit jelent, hogy minden problémát azon a döntéshozói szinten kell orvosolni, ahol arra a leghatékonyabban mód nyílik. Ezzel azonban pont annyira lehet érvelni a magasabb, mint az alacsonyabb döntéshozói szint mellett, főleg amikor az aktuális közigazgatási szint jól láthatóan nem tud kezelni egy problémát. A tagállamok saját hatáskörben egyre kevésbé képesek kezelni az EU szociális problémáit. A képzett munkaerő elszivárgását, amely főleg a keleti és déli országokat sújtja, a szociális rendszerek egyenlőtlenségéből fakadó feszültséget, ami a nyugati országok ellátórendszereire helyez terhet, a keleti munkavállalók megjelenésével keletkező lefelé tartó bérversenyt, ami minden munkavállalónak rossz, valamint a szegénység újratermelődését, ami még mindig társadalmaink szégyene. Ezzel szemben ma egyre inkább a tagállami hatáskörök kritika és felülvizsgálat nélküli védelme értelmében használja az EU-s diskurzus a szubszidiaritás kifejezést, ami nem kevés félreértést okoz.

A szociális rendszerek harmonizációjára, a munkaerőpiac felfelé történő kiegyenlítésére van szükség, amihez viszont több EU-s hatáskörre lesz igény a jövőben. És itt jön a probléma. Amíg az EU tagállamai nem hajlandóak munkaerőpiaci és szociális ügyi hatásköröket átadni az EU-s szintű döntéshozatalnak, addig esély sincsen a káros folyamatok kijavítására. Égetően szükség lenne például európai szociális minimumok meghatározására, ami legalább valamelyest csökkentené az egyirányú elvándorlási kényszert és hozzásegítené az EU-t a saját szegénységellenes célszámainak a megközelítéséhez.

Nagyon fontos javaslat az is, hogy a 2011 óta kialakuló gazdasági kormányzás mellett bevezetésre kerüljön egy egyenlő fajsúlyú szociális kormányzás is, mely a jelenlegi féléves szemeszter ciklushoz hasonlóan elősegítené a szociális rendszerek konvergenciáját. Továbbá már régóta fel-felbukkan ötletként a jelenlegi munkaügyi direktívák keretirányelvbe foglalása (vagyis egy egységes munkatörvénykönyv létrehozása), amely alapvető európai munkát érintő sztenderdeket határozna meg, melytől lefele egy ország sem térhetne el, de szigorúbb szabályokat bárki elfogadhatna. Sajnos a konzervatív oldal kritika nélküli tagállami hatáskör védelme miatt ezekre nincsen sok esély egyelőre, hiába vetődik fel újra és újra a viták során. A szociális és munkaügyi harmonizációs viták szomorú tapasztalata, hogy még a fejlettebb országok szakszervezetei és balosabb politikusai is ellenzik, akik védik a saját eredményeiket és mozgásterüket az ismeretlentől.

Mivel mindenki érzékeli az EU jelenlegi hatáskörének meghaladásának politikai nehézségeit, jelen állás szerint azon belül zajlik konkrétabb tervezés. A Bizottságot lehet kritizálni bűnös piaci fundamentalizmussal, sokszor nem is indokolatlanul, de a leggyakrabban a helyzet és a Bizottságon belül zajló intézményen belüli politika ennél bonyolultabb. Mivel a Bizottságnak nincs jogalkotó hatásköre, kezdeményezéseivel nagyjából addig fog merészkedni, amíg látja a politikai siker lehetőségét. Ez alapvetően demokratikus magatartás, hiszen Európa két választott és törvényalkotó testülete a Tanács és a Parlament. A jelenlegi Szociális Pillér javaslat is ezen sikerkritériumnak a korlátaiba ütközik. A sok jókívánság megfogalmazásán túl azonban láthatóan van szándék például a munka és magánélet egyensúlyának jobb szabályozására, az új típusú munkavégzés (pl. különféle digitális platformok révén vállalkozóként dolgozók, lásd Uber, vagy az Angliában terjedő un. nulla-órás munkaszerződés) viszonyainak és az így dolgozók jogainak szabályozására, illetve a szokásostól eltérő (főleg fiatalokat érintő) foglalkoztatási formák esetén járó jogok hatékonyabb biztosítására.

Nyár előtt még úgy tűnt, hogy az EU szociális törekvései lesznek az egyik új harcmező, ahol a magyar kormány permanens szabadságharca megvédheti a magyar emberek önrendelkezését az erősebb jóléti intézkedések lopakodó fenyegetésétől. A miniszterelnök idei évértékelőjében tért ki arra, hogy az EU szerkezetét megerősítő szociális pillér alapvetően gazdasági önrendelkezésünk elleni támadás. Azóta azonban a téma elcsendesedett a kormány hivatalos kommunikációjában, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy egyelőre nincs jelentős kötelező érvényű dokumentum a gyártósoron, illetve egyre többen a kétsebességes EU irányába terelnék az integrációt, amiből Magyarország kimaradna. A mérsékelt habzású kormányzati politikáról tanúskodik az Európai Szakszervezeti Konföderáció (ETUC) főtitkárával, Luca Visentinivel, bő egy hete szervezett találkozóról megjelent kommunikáció is, ahol a kormány tőle szokatlanul udvarias formában képviselte az egyébként szokásos jobboldali álláspontot, mely szerint a gazdasági szempontokat nem előzhetik meg a társadalmi jóléti intézkedések, valamint a jelenlegi tagállami hatásköröket érintetlenül kell hagyni.

A Bizottság az idei aláírást szorgalmazza, például a november 17-i szociális csúcstalálkozón Svédországban, azonban kérdéses, hogy a Tanács össze tudja e szedni magát addigra és sikerül e végleges, mindenki számára elfogadható szöveget előállítani. A Parlamentben némi vívódás után úgy alakult, hogy a Foglalkoztatási- és Szociális szakbizottság elnöke (Thomas Handle) két EP képviselő (az S&D részéről Rodriguez és az EPP-s Vandenkendelaere) kíséretében fogja reprezentálni a Parlamentet. A Parlamenti álláspont magyar árnyék-jelentéstevője Meszerics Tamás zöldpárti képviselő volt.