Kedves nővérek! Könyörgöm sztrájkoljatok!

2015/12/30. - írta: CsibaKata

Kedves Nővérek!

Kérlek, tegyétek le a munkát, mindannyian. Nem magatokért, hanem értünk, betegekért és leendő betegekért. Sztrájkoljatok együtt, ha kell napokig, ha kell hetente, ha kell folyamatosan egészen addig, amíg a kormány nem hajlandó végre használható eszközöket adni a gyógyításhoz, nem csak kötszert, de gyógyszereket, gépeket, és tiszta kórtermeket is.

l.jpg

Egészen addig, hogy tisztességes béretek legyen. Elnézést, hogy ezt említem utoljára, de tudom, hogy Ti nővérek mindig mást helyeztek előtérbe. A saját prioritás listátokon mindig Ti jöttök utoljára a sorban, és ezért áldozatos munkával látjátok el a tüsszögőtől kezdve a haldoklóig az összes segítségre szorulót. Tudom, hogy a hivatásotok több mint munka, és több mint egy jogi kötelezettség, amit a munkaszerződésetek ír le. Elköteleződés és létforma. Tudom, hogy magatok miatt soha nem sztrájkolnátok, mert a hitvalásotok része, hogy a segítséget megtagadni bűn. Tiszteletre méltó élet ez, de ebben a különleges helyzetben mindannyiunknak bajt okoz. Sokan mondják, hogy a nővérek és orvosok nem sztájkolhatnak, mert azzal megszegnék az esküjüket. Én manapság azt hiszem, hogy ezzel tennének igazán eleget neki. 

Most a Ti kezetekben van az egész rendszer jövője. Nem úgy, ahogy eddig. Nem az egyes betegeké, akik fáradt szemmel néznek rátok, amikor behozzátok a gyógyszeradagot. Az összes elképzelhető leendő beteg gyógyulása múlik most rajtatok. A mindenkori kormányok nem hajlandóak addig lépni, amíg a falhoz nincsenek szorítva, amíg egy levegővételnyi "kommunikációs áthidalás" ki tud csúszni a torkukon. Addig azzal lesznek elfoglalva, hogy a saját semmittevésüket fényezzék. Hiába vár bárki kormányváltást, ha Magyarorzságon nincsenek sztájkok és erős érdekképviselet. A szakszervezet is csak akkor erős, ha bármikor ott áll az egész szakma mögötte és kész a munkabeszüntetésre. Akár másnaptól. Az valós alkupozíció. Ezzel a kormánnyal erő felmutatása nélkül pedig eleve felesleges tárgyalni. Látjuk, hogy nem érdekli a kórházi gyógyszer és étel hiány. Nem érdekli, hogy nincsenek diagnosztikai műszerek és hogy rohad a fal a kórteremben. Nem érdekli az elkerülhető halál. Nem érdekli, hogy fáradtak vagytok, vagy hogy szegények, mint a templom egere, miközben az egyik legfontosabb munkát végziket a társadalomért. Az sem, hogy a gyerekeiteknek nem lesz pénz nyelvtanárra, ami az egyre romló oktatás miatt lenne fontos, mert így bennragad a szegénységben. Vagy lejjebb csúszik, ha kis peche van az életben. Végtelnül álságos és igazságtalan ez. Nem érdekli, és nem is fogja, egészen addig, amíg le nem teszitek a munkát. Akkor talán. Máshol is sztrájkolnak orvosok, nővérek, de közben azért az életbevágó esetekben helyt állnak. De a rendszer mégis leáll egy időre, hogy erőt mutassanak. Mert tudják, hogy a könyörgés vagy panaszkodás nem segít, és senkit nem hat meg. A társadalomnak pedig az a kötelessége, hogy az orvosok és nővérek sztrájkja mellé álljon felismerve, hogy az róluk, a leendő betegekről szól. Ezért az újságírók, bloggerek, véleményformálók megvédik a sztrájkolókat a károgók és köpködők seregétől, így azok hamar elszigetelődnek.

Azt is mondhatnátok, hogy "ha ilyen fontosak vagyunk a társadalom számára, akkor tüntessen értünk". És igazatok lenne. Csak sajnos Magyarország még nem érett meg arra, hogy tökéletesen működtesse a társadalmi szolidaritás és visszajelzés ezen formáját, és az utóbbi évek mérsékelt sikerei sem erősítették meg eléggé ebben a műfajban. Talán a történelmi múltunkkal, talán a vérmérsékletünkkel van a baj. Talán beteg az egész társadalom, és a krónikus náthája, bedugult füle és begyulladt szeme miatt nem lát tovább az orránál. Nem tudom, de most nem is ez számít. Hanem az, hogy Ti kell, hogy megtegyétek a kezdő lépést, ami utcára csalja a még cselekvő képeseket. 

Sztrájkoljatok, egyszerre, mindannyian, keményen. Úgy, ahogy néhány jó szót szóltok a haldoklóhoz, ahogy átsegítitek a nehezén, ahogy a legborzalmasabb kezelésnek is a jó oldalát láttatjátok. Ugyanígy lássátok a sztrájknak is a jó oldalát. Lehet, hogy kellemetlen lesz egy kicsit, de szükségünk van rá, ma már mindennél jobban. Nektek és a családaitoknak is, de ugyanannyira nekünk is, betegeknek és leenedő betegeknek. Csak így lehet elképzelni, hogy 10 év múlva talán nem kell ugyanannyira rettegnünk a kórházi ellátástól, mint a betegség spontán lefolyásától. Nem a Ti hibátok, ahogy egyik betegség sem az, aminek a gyógyításában részt vesztek. De most csak Ti tudtok cselekedni, ahogy a betegágy mellett is. A beteg tehetetlen.  

Címkék: social
55 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://csibakatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr828211582

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csiba Katalin: Kedves nővérek, kérlek, sztrájkoljatok! 2016.01.01. 10:39:02

Kedves Nővérek! Kérlek, tegyétek le a munkát, mindannyian. Nem magatokért, hanem értünk, betegekért és leendő betegekért. Sztrájkoljatok együtt, ha kell, napokig, ha kell, hetente, ha kell, folyamatosan.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hidroponi 2015.12.30. 15:31:55

nem (csak) a novereknek kell tiltakozni, hanem a TB-t fizeto allampolgaroknak, akik a penzukert szart kapnak.

Netuddki. 2015.12.30. 16:17:46

Lenne még miért tüntetni.
index.hu/gazdasag/2015/12/30/az_elhizott_allam_miatt_nem_no_a_fizetesunk/

Valakinek meg kéne szervezni, nemcsak picsogni...

pneumónia 2015.12.30. 16:42:33

És mi köze a zöld politikának az egészség ügyhöz? Kedves Katalin van már épp elég megélhetési bohóc politikus, tuti hogy ezen a részen akar próbálkozni?

Bár megnéztem az Atomos cikkét, az is brutális baromság persze, megújjulókra nem lehet alapozni egyszerűen nem tervezhető, a greenpeace tanulmánya szerint égessünk Orosz földgázt és azzal mindenkinek jobb lesz, azok is totál ostobák.
Bár mire megírom, végigfut az agyamon hogy miért nem akarja a kutya sem alkalmazni a versenyszférában sem, mondjuk egy jó KVt még ettől lefőzhet...

pamut 2015.12.30. 17:18:44

Szürreális, sőt tragikus, hogy a magyaroknak már azért kell könyörögni - amúgy hiába - hogy álljanak ki önmagukért... hogy ne hagyják magukat kizsákmányolni, kizsigerelni...

Azt hiszem a mai magyarság már 48 vagy 56 nemzete, hanem egy belenyugvó, gyáva, önmagát feladott, megtört, felőrölt nemzet akibe csak az nem rúg bele aki nem akar, akit csak az nem lop meg aki nem akar.

Ez pont olyan mint a hajléktanok, akiknek senki sem tud segíteni, a leglelkesebb szociális munkások sem, mert ők maguk se akarnak segíteni önmagukon. Kurvára nincs itt jövő sem a nővéreknek se az egészségügynek se a magyaroknak. Egy maroknyian tüntettek a nagyszerű Sándor Mária vezetésével, és még a saját nővértársaik egy része sem állt ki melléjük, az orvosok közül meg pláne senki... hát akkor ez van.

midnight coder 2015.12.30. 17:21:27

Első körben a rendszert kellene átalakítani. Az egészségügy az utolsó szocialista nagyvállalat. Ezt kellene lebontani, és helyére a TB kassza pénzéért versengő magáncégeket létrehozni. Persze ehhez az is kell, hogy a normatíva fedezze a költségeket és még némi szolid profitot is biztosítson. De amíg nincsenek piaci viszonyok az egészségügyben (és nem a biztosítási hanem az intézményi oldalon) addig ez pont akkora szar lesz mint ma.

A másik probléma, hogy jelen pillanatban maga a gyógyszeripar sem igazán a hatékony gyógyításban érdekelt, sokkal inkább abban, hogy még a szabadalmi oltalom lejárta előtt kihozzanak egy gyógyszert ami épp csak annyival jobb mint a generikussá váló hogy a fizetőképesebb TB-k megvegyék. Ha tökéletes megoldással jönnének ki, akkor a szabadalom lejárta után mehetnének kapálni.

pamut 2015.12.30. 17:48:26

@midnight coder: ez ám a kaming aut, most vallod be hogy te igazából gyurcsányista vagy? :DDDDD

midnight coder 2015.12.30. 18:09:28

@pamut: Gyurcsányék ott kúrták el, hogy ők a biztosítót akarták privatizálni, ráadásul úgy hogy a polgár röghöz lett volna kötve, és a biztosítók között sem lett volna igazi verseny (Pl. nem mehettek volna egy megadott ár alá).
Ez több ok miatt is rossz lett volna. Egyrészt a TB egy olyan szolgáltatás, amibe jellemzően fiatalon fizetsz be, de öregen veszed igénybe. Azaz a befizetőkért leginkább az alacsony árral lehetett volna versenyezni - de ezt korlátozta az alsó plafon. A másik oldalon viszont a szolgáltatónak leginkább csak a költségek alacsonyan tartása lett volna az érdeke - azaz minél vacakabb a szolgáltatás annál nagyobb a profit.
Ahhoz hogy a szolgáltatás színvonala javuljon, magának az ellátórendszernek kell(ene) versenyezni a betegért. És ez vezetne a hálapénzrendszer felszámolásához is, és a normális egészségügyi bérekhez is. És igenis mehessen az ország túlsó végéből is a beteg kivetetni a vakbelét az adott intézménybe ha akar - de érje is meg az intézménynek hogy oda menjen a beteg.

Sajna ezt eddig egyik kormány sem merte meglépni.

Punxsutawney Mormota 2015.12.30. 18:14:30

@midnight coder: ????? Ellopták a nickedet baszki? Vagy túltoltad a tojáslikőrt Karácsonykor??? El nem hiszem, hogy ezt Te írtad!

A gyógyszeripar viszont nem így működik. Ismerem a klinikai kutatások oldaláról a dolgot, egyszerűen tévedésben vagy.

pamut 2015.12.30. 18:34:14

@midnight coder:
Tolod a hazug és kétségbeesett önigazolást amiért 2008-ban a kommunista, fenntarthatatlan egészségügyre szavaztál és most úgy teszel mintha nem lennél bűnös abban hogy az egészségügy döglődik, hogy nincs doki se nővér se kötszer se gyógyszer, hogy omlik a vakolat.

2008-ban persze vörös fejjel üvöltetted az akkori aktuális fidesz-hazugságokat ahogy most is teszed.

Mondjuk olyan SOHA nincs hogy egy fideszes vállalja a felelősséget, hű maradtál gyáva önmagadhoz....

pamut 2015.12.30. 18:35:56

@Punxsutawney Mormota:
ne dőlj be a látszatnak, mostanában párszor feltöröltem fele a padlót meg betoltam a pofájába, fel az orrába is a hazaáruló maffiakormánya bűneit amik mellett örökké kiállt, szóval most próbálja magát kidumálni a nyomorult fideszese...

Gyorgy Nagy 2015.12.30. 19:09:19

Ha majd aG.ci családja és csapata nem a honvédban vagy a kutvölgyiben vagy valamelyik magán korházban ( esetleg egy nyugati magán klinikán ) ápoltatja magât hanem pl.jánosban vagy a délpestiben közös korteremben ugy mint a magyarok többsége akkor talán ÉSZEZFOGNAK TÉRNI.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.30. 19:16:57

@pamut: az a szürreális és tragikus, h van aki meg akarja mondani a magyaroknak, h mit kéne csinálni. főleg ha olyan akarja megmondni a magyaroknak, akik nem magyarok

pamut 2015.12.30. 19:25:11

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: elég nagy butaságot írtál, egyrészt mert Csiba nyilván magyar, másrészt a nővérek mást se csinálnak csak panaszkodnak éjjel-nappal, ráadásul teljesen jogosan, szóval totálian igaza van Csibának hogy talán akkor tenniük is kéne valamit, és nem mellesleg nem csak önmagukért hanem a betegekért is...

Zsuzsi25 2015.12.30. 19:28:46

@midnight coder: Igy ahogy mondod! Magan penztarak kellenek. Es ezzel kikerulnenek a potyautasok is a rendszerbol.

pamut 2015.12.30. 19:35:07

@Zsuzsi25:
nehogy bedőlj neki, az egy fanatikus fidesztálib születése óta, aki 2008-ban is a kommunista állami egészségügyre szavazott. csak most hogy az anyja bekerült a kórházba és szembesült vele hogy micsoda halálvölgye lett a magyar egészségügyből, most hirtelen megpróbálja kimagyarázni magának hogy miért is nem volt jó neki a gyurcsány-féle magánbiztosítós rendszer amiért kénytelen volt a nemzetrontó populista hazug fideszes verzióra szavazni.

Punxsutawney Mormota 2015.12.30. 19:40:17

@pamut: Ez akkor is meglepő... Néhány hónappal ezelőtt megemlítettem nekik, hogy anyám egy egészségház gondnoka volt akkoriban, amikor az a bizonyos 300 forintos vizitdíj volt, Ő összesítette naponta a bevételeket, illetve küldte be a bankba a pénzt a pénzszállítókkal. Abban az 5 hónapban, ezekből az 300 forintokból összejött annyi pénz, hogy felújították mind a 14 mellékhelyiséget, szanitereket cseréltek, a földszintet kompletten átcsempézték és a liftet is elkezdtkék építeni.
Plusz javarészt megszűntek a tumultózus jelenetek, mert a nyuggerek nem oda jártak melegedni és szocializálódni, csökkent az orvosok leterheltsége. De neeeeem, a fidesznek meg kellett rendeznie egy népszavazást 5 milliárdért, ahol elkaszáltatták az intézkedést.

dukeekud 2015.12.30. 19:42:32

Elsem olvastam, mert tudom, hogy megint a szokasos DEMAGOG FASZSAG. Eheznek a gyerek, meg kapjanak otszoros bert a noverek.

Bezzeg a mszp 8 eves amokfutasa alatt, minden rendben volt, akkor meg a bankarok sztrajkoltak, hogy elerjek, legalabb a noverek fizetesenek a felet, hat emlekszunk.
Aztan jott a fasiszta orbanrezsim, es puszta gonoszsagbol, elvette a noverek millios fizeteseit, amit a mszp kinkeserves munkaval harcolt ki nekik.
Hat szornyu.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.30. 20:00:58

@pamut: én rád gondoltam, mivel te aposztrofáltad magad nem magyarként. minden eü-s dolgozó előtt megemelem a kalapom és elismerem a jogát és akaratát magasabb bérre, jobb munkakörülményre, kormányoktól függetlenül (az utolsó ápolónak kéne annyit keresni nettóban, mint amennyit én keresek)

pamut 2015.12.30. 20:09:12

@Punxsutawney Mormota:
Igen, több irányból is hallottam (háziorvos, mentősorvos), hogy a vizitdíj miatt azonnal megszűntek a kamubetegek akik csak dumálni meg melegedni jártak és így ők is tehermentesültek, meg az igazi betegekre is több idejük jutott. De tőled is jó ezt hallani.

Természetesen azért én jól tudom hogy a vizitdíj a sátán bűzös lehelete, és inkább menjen el az országból az összes orvos és nővér és dögöljön meg minden magyar beteg kínok közt fetrengve, de vizitdíj akkor se legyen! Éljen Viktor!

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:
hol aposztrofáltam szerinted én önmagam "nem magyarként"? szerinted milyen nyelven írok? szerinted miért írok Magyarországon magyar nyelvű fórumban magyarul magyar közügyekben, ha nem azért mert magyar vagyok, sőt olyannyira magyar vagyok, hogy a magyarok 90%-ától eltérően én aktívan érdeklődöm a népem közügyei iránt?

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.30. 20:23:05

@pamut: "Szürreális, sőt tragikus, hogy a magyaroknak már azért kell könyörögni - amúgy hiába - hogy álljanak ki önmagukért... hogy ne hagyják magukat kizsákmányolni, kizsigerelni..."

ebből gondoltam, úgy írtál, mintha kívülálló lennél

Punxsutawney Mormota 2015.12.30. 20:30:38

@dukeekud: Tök feleslegesen írom le Neked, mert ma Téged rendeltek ide a Habony-művektől, hogy próbáld védeni a védhetetlent, de úgy látszik csak az aljanépséget érték el, hogy csak a szokásos elmútnyócévezésre futja, azt is úgy, hogy egy mondatot nem tudsz leírni helyesen, ékezet vagy központozási hiba nélkül.

Amikor 2012 júniusában megszületett a harmadik gyerekem a feleségemtől éppen havi 292,000 forintot vontak le illetve a cége ennyit fizetett be egészségügyi járulékok különböző formájában, ez az a bizonyos 24 + 3 %.

A szülés után kiderült, hogy hiába a korábbi két gyermek, roppant módon felkészületlenek vagyunk, mivel el kellett mennem pelenkát, kis kesztyűt, vattát, alkoholt (köldökcsonk kezeléshez, nem ünnepléshez) fülpiszkálópálcikát és minden egyebet venni, ami egy újszülött kezeléséhez és ellátásához kell.

Szóval, ha az általad felvetett demagóg faszságra válaszoljak: milliós fizetés a nővéreknek vagy stadionok? Igen, inkább keressen egy milliót egy nővér, mint hogy 800 MTK szurkolónak egy 6 milliárdos stadiont építsünk vagy 18 milliárdért ugyanezt 2200 nagyon lelkes fehérvári drukkernek.
És igen, akármekkora demagógiának hangzik szerinted inkább éhezzen Rogán Tóni, Lézer Jani meg összes naplopó, semmiheznemértő tróger a Parlamentben üljön bármelyik oldalon is, mint akár egy gyerek is éhesen feküdjön le aludni vagy vacogjon a 15 fokos lakásban, miközben a posztkomcsi elvtársak ingatlana csak egyre hízik, meg el-elfeledkeznek egy-egy milliárdos osztalékú cégükről.

És őszintén remélem, hogy Te sem kapsz többet egy ilyen posztért Habonyéktól, mint amennyiért az egykori sakkbajnoknak szórólapoznia kell.

pamut 2015.12.30. 20:41:04

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: a legnagyobb magyar írók és költők is fogalmaztak néha így, teljesen normális, sőt az egészséges önkontroll és megítélés része hogy néha az ember kívülről nézi önmagát vagy akár a saját népét, és így is fogalmaz. nincs ebben semmi és nem kell kiforgatni.

"Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje."

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.30. 20:47:55

@pamut: :) szeretem ezt a verset, olvasd el a második versszakot is, majd a harmadikat, ahol T1-et használ Ady

zárjuk le ezt a témát, további szép estét és boldogabb új esztendőt

pamut 2015.12.30. 21:04:31

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:
Akkor ezt úgy veszem hogy sikerült tisztázni ezt a kis kitérőt :)

Amúgy ha olyan verset akarsz amelyik végig T3-ban fogalmaz, akkor van olyan is... itt egy pl.:
"A magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?"

Berzsenyi magyarsága gondolom megkérdőjelezhetetlen :)

Na én is szép estét és boldog új évet kívánok mind neked, minden kedves olvasónak :)
A nővéreknek meg több erőt, több bátorságot, kevesebb reményt és önbizalmat. Értük is, értünk is.

ulpius66 2015.12.30. 21:16:37

Csiba Katalin: Kedves nővérek! Könyörgöm sztrájkoljatok!!

Milyen igaza van!

Más farkával veri a csalánt!
(meg egyébként is, ha a Csiba Katica sztrájkolna, azt a kutya nem venné észre, hiszen még egy percet sem dolgozott életében...)

pamut 2015.12.30. 21:24:12

@ulpius66: ezt a szar munkát b+, te trollok szégyene, hát hogy fogsz így elszámolni a gazdádnál?
se egy gyurcsányozás, se egy sorosozás, komcsizás meg végképp sehol, szedd már össze magad bazdmeg és állj neki rendesen hazudozni rágalmazni provokálni fórumrombolni, nem igaz már hogy ilyen béna vagy.

midnight coder 2015.12.30. 21:46:12

@Zsuzsi25: Nem pénztárak. Magán intézmények akik a közös pénztár pénzéért versenyeznek. A magán pénztár az csak még pár üvegpalota, BMW-s menedzser és körmét lakkozó titkárnéni.

Habony Árpád. 2015.12.30. 21:54:29

"Csak így lehet elképzelni, hogy 10 év múlva talán nem kell ugyanannyira rettegnünk a kórházi ellátástól, mint a betegség spontán lefolyásától. "

Ez egy ostoba HAZÚÚÚÚÚG demagóóógia, mert olyasmit követel a kormánytól(a világ legjobb NEMZETI kormányától), amit az emberek nem tudnak és nem is akarnának kifizetni. Világszínvonalú ellátást, meg fizetéseket követelnek, de ha a kormány erre holnap válaszul bejentene, egy 15-20 %-os általános adóemelést, amivel fedezni lehetne azt a 2000-3000 milliárd forintot, akkor mindenki osszefosná magát.
Tudomásul kell venni, hogy ennyi pénz van, az embereknek ennyi penzük van, és nem a kormány, hanem az EMBEREK azok, akik nem tudnak maguknak jobb orvosi ellátást vásárolni.
Mert MÉGIS HONAN A FASZBÓL VOLNA MÁSHONAN PÉNZ, mint amit az emberek hajlandók, és képesek befizetni a költségvetésbe ????. Mert a stadinokra költött pénzek, a század részét sem fedeznék, a megemelt költségeknek.

midnight coder 2015.12.30. 22:00:54

@Punxsutawney Mormota: Mi a hiva a gondolatmenetben ? A gyógyszergyárnak addig van extra pénze amíg az oltalom tart. És itt elég nagy pénzek mozognak elég kevés szereplő között. Ha neked meg is lenne a rák ellenszere, az sok-sok pénz és idő mire ebből gyógyszer lesz, amit csak a nagy cégek tudnak megfinanszírozni. Én legalábbis így tudom.

midnight coder 2015.12.30. 22:03:01

@Habony Árpád.: Mondjuk egy-két stadion árából azért lehetne tenni ezt-azt.

2015.12.30. 22:06:15

@midnight coder: Nem pénztárak. Magán intézmények akik a közös pénztár pénzéért versenyeznek"

És ezt hogy???? Akkor mi változott?
A közös pénztár megszab kerretösszeget, avagy a versengők közül az nyer, aki olcsóbban kínálja fel a gyógyítást.
Mindkét megoldás zsákutca....
Sokkal jobb, ha a pénztárak versengenek. Fizesd be a pénzed hozzájuk, amiért olyan ellátást kapsz, amit másnál nem...aki meg BMW-vel furikázik, hamar rájön, hogy nem tellik üzemanyagra, mert mindenki a másik biztosítóhoz szerződött.....
Az állami TB sehol nem működik jól, még a UK-ben sem.
Tudod, szemben a fidesz propagandával, az állam nem jó gazda. Az államnak szabályozni kellene a piacot. Ha ezt nem teszi, akkor rosszul vezeti az országot. De állami hivatalnok kezébe adni egy vállalat irányítását.....mitől lenne jó?

2015.12.30. 22:11:03

@midnight coder: Az a baj a gondolatmenetedben, hogy fideszes aggyal gondolkozol. Minden rossz, amire nincs központi rábólintás.
Nézzük a konkrét példát: szerinted egy-egy betegségre egy-egy gyártó gyógyszere hatásos csak, amikor lejár az oltalom, akkor kezdik a többiek másolni.
Ez ugye azt jelentené, hogy egyetlen gyártó gyárt használhatót, csak ő fejleszt, a többi semmit nem tesz, csak vár....
Ezzel szemben kurvasok pénzt ölnek a kutatásba...versengve egymással, ésn tudod miért?
Most megdöbbentő dolgot fogok mondani: verseny.
Ha sikerül kihozni egy más hatóanyagú szert ugyanarra a betegségre, a védelem semmit sem ér....
És oszlik a piac...
Majd a fidesz beszabályozza ezt is Magyarországon: lesz egyetlen gyógyszergyár....
midnight-darkness

2015.12.30. 22:14:11

@Habony Árpád.: Mert MÉGIS HONAN A FASZBÓL VOLNA MÁSHONAN PÉNZ, mint amit az emberek hajlandók, és képesek befizetni a költségvetésbe ????"

Hová lett a 3000 milliárd? Mert a nyugdíjalapban nincs. az EÜ-re nem költötték....

Habony Árpád. 2015.12.31. 01:24:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A liberális gazdáid SZÉTLOPTÁK, és CSŐDBE vitték az országot, és Orbán Viktor, többek között abból a pénzből, vagyis az mszp által ELOPOTT 3000 milliárdból mentette meg az országot attól, hogy rosszabb helyzetbe kerüljön mint Görögország.

Habony Árpád. 2015.12.31. 01:32:48

@midnight coder: Pont az a lényeg, hogy a stadion pénzek elhanyagolhatok az egészségügyi kiadásokhoz képest.

Évi 1700 milliárd megy egészségügyre, egy stadion meg kb 4 milliárd.
Ráadásul a stadion 20 évre épül, vagyis évi 200 millió. És ezt a 200 milliót kell viszonyítani az 1700 millárdhoz.

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy évi plusz 0.2 milliárd bármit is számitana az egészségügyben.

lobster thermidor 2015.12.31. 06:52:39

@midnight coder:

Mintha erre az előző kormányok tettek volna kísérletet, csak éppen a korabeli ellenzék önös érdekből minden ilyen irányú kezdeményezést megtorpedózott. Hogy is volt az a népszavazás a 300 forintról? Ha a balga népben minimális létfenntartási ösztön nincs, hogy legalább a saját érdekeit észrevegye, akkor itt reménytelen bármiről beszélni.

Niebur 2015.12.31. 08:03:40

@Habony Árpád.: Hát ezért a hozzászólásért kár volt éjszakai műszakot vállalnod.Ez annyira gyenge, hogy még az alapfizetést sem kapod meg érte.

lavór 2015.12.31. 08:31:29

Még emlékszem arra, mikor a Fekete nővérek 8-an nekiindultak lezárni a hidat. Akkora szakmai és társadalmi támogatottságuk volt, hogy maradtak 8-an.

Szégyen, gyalázat kedves betegek!

Pipas 2015.12.31. 09:31:08

1. A vizitdíj jó volt, fizessen csak az ingyenélő állampolgár és akkor a talpig becsületes, jóságos eü gondoskodik róluk.

2. A rezsicsökkentés rossz, fizessen csak az ingyenélő állampolgár és akkor a talpig becsületes, jóságos közműcégek gondoskodnak a fejlesztésekről.

3. A bankadó rossz dolog, fizessen inkább az ingyenélő állampolgár és akkor a talpig becsületes és jóságos bank majd gondoskodik róluk.

A fentiek után teljesen érthetetlen, hogy miért nem a "demokratikus" ellenzéknek lett kétharmada, nyilván valami mutyi lehet a dologban.

Vagy... esetleg az is lehet, hogy a szerzőnek igaza van és a magyarok olyan ostobák, hogy nem tudják mi a jó nekik. :D

Pipas 2015.12.31. 09:40:03

@Habony Árpád.: "Tudomásul kell venni, hogy ennyi pénz van, az embereknek ennyi penzük van, és nem a kormány, hanem az EMBEREK azok, akik nem tudnak maguknak jobb orvosi ellátást vásárolni."

Pontosan. A magyar, aki keres 300 000 forintot és befizet havonta mondjuk 120 000 forint adót nyilvánvalónak és természetesnek veszi, hogy német meg angol színvonalű egészségügyet kapjon, hasonló színvonalú utakon járjon, ugyanolyan legyen a felsőoktatás színvonala.

Közben a német meg angol fizet ötször meg tízszer ennyi adót, aminek az egyszerű oka az, hogy ő nem használt téglát pakol, hanem luxusautót tervez, de ez a részlet valahogy nem kap akkora nyilvánosságot a panaszáradatban.

A képlet a régi. Ma Magyarországon simán meg lehet keresni egy vagy két millió forintot programozással, akik meg nyolc általánossal hőbörögnek megadják az alaphangot.

midnight coder 2015.12.31. 09:45:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: A közös kassza biztosít egy adott összeget mondjuk egy vakbélműtétre mondjuk 300 ezer forintot. Nincs kijelölve egy adott kórház, annak a kórháznak adja, ahová a beteg megy, amelyiket a beteg választja.

Na most az hogy ezt hogy használják fel, az nyilván az intézmény dolga. De ha a dolog nyereséges, akkor az intézménynek érdeke, hogy a beteg mondjuk az egri kórházba menjen kiszedetni a vakbelét és ne a miskolciba. Ezért érdeke megfizetni a jobb orvost, nővért, kifestetni a falakat, gépekbe fektetni, stb.

A biztosító azért nem tud érdemben versenyezni, mert amíg a polgár fiatal, általában nem nagyon izgatja, hogy milyen szolgáltatást nyújt a biztosító a 60-80 éves korosztálynak akik az egészségügyi rendszert jellemzően leginkább igénybe veszik.

midnight coder 2015.12.31. 09:49:29

@Habony Árpád.: Azt nem, de mondjuk egy-két kórház rendbe rakására elég lett volna. Vagy mondjuk Pl. a hajléktalanprobléma megoldására.

A stadionokkal az a baj, hogy közpénzből finanszíroz olyan szórakoztatóipari tevékenységet aminek semmiféle közszolgálati funkciója nincs. Ok, finanszírozzák, de akkor szálljanak be a számítógépem bővítésébe is, mert én meg nem a focit szeretem hanem a játékprogramokat.

midnight coder 2015.12.31. 09:54:45

@lobster thermidor: Nem. Az a megoldás amit a Fletóék megpróbáltak és ami a népszavazáson a vizitdíjjal együtt megbukott magánbiztosítókat vitt volna be a rendszerbe, ráadásul erősen korlátozott versennyel. Ez bizony úgy csak pénzszivattyú lett volna amivel további pénzek mennek magánzsebbe az egészségügyből.

Barkalot 2015.12.31. 09:57:04

Túl gyávák ahhoz a nővérek, orvosok, hogy akár egyetlen napig is sztrájkoljanak. Meg amúgy az egész magyar társadalom gyáva :(

Barkalot 2015.12.31. 10:07:13

@Habony Árpád.:

Meg volt itt valami 3000 milliárd amit faszán lenyúltak 5 éve, azóta se tudni hol a lé. Állítólag egy része államadósság csökkentésre ment el. Állítólag.
Meg van 80 milliárd az OrbánTv-re (M1, M2, Duna..)

Meg még sorolhatnám a felesleges milliárdokat.

De Felcsútra kellett a stadion a budi mögé :)

midnight coder 2015.12.31. 10:08:36

@Pipas: Ez azért enyhe túlzás. Magyaroszágon programozással _ha nagyon jó vagy_ akkor meg tudsz keresni olyan 300-500 körül nettóban. Ami e fölött van az vagy valami elég keresett és ritka dolog (SAP és vidéke), vagy vezető fejlesztő aki inkább már manager.

A másik oldalon viszont vidéken, esetleg kevésbé hozzáértőként van ahol a bruttó 200-nak is örülhetsz.

Az persze a fejlesztőre is igaz, hogy kinn simán megkeresi az itteni pénzének a három-négyszeresét, ahogy kb. mindenki más is. Az orvosok is. Ezért aki keresett az egyre inkább megy kifelé, különösen ha fiatal.

Pipas 2015.12.31. 10:08:44

@midnight coder: "Azt nem, de mondjuk egy-két kórház rendbe rakására elég lett volna."

Ezzel az érvvel nagyjából egyet is lehet érteni, csak az a baj vele, hogy akkor soha semmi sem épülhetne, minden pénz mehetne a kórházakra meg az egészségügyre... no meg ha oda nem, akkor mondjuk az oktatásra.

Egy ország költségvetését nem úgy kell elképzelni mint a családi költségvetést, ahol addig nem eszünk fagyit amíg a kazán ki nincs cserélve. Sokkal inkább úgy érdemes gondolkodni, mint egy nagyvállalat költségvetésénél, ahol nem csak az új gépekre kell költeni, de a meglévő teherautóban is le kell cserélni az olajat.

Persze, te modhatod, hogy a stadion nem életbevágóan fontos, de mások meg másokat mondanak és a kormánynak valahol mindenki érdekét figyelembe kell vennie.

Mindazonáltal én egy vasat sem költöttem volna stadionokra, de persze amúgy orbánseggnyaló vagyok, nyilván... :)

Pipas 2015.12.31. 10:12:33

@midnight coder: "Ez azért enyhe túlzás. "

Nem az, magamból indulok ki.

"Magyaroszágon programozással _ha nagyon jó vagy_ akkor meg tudsz keresni olyan 300-500 körül nettóban."

Hát ha ezt nyomod, akkor sürgősen gondolkodj el mit csinálsz rosszul. Komolyan mondom, nem hantázok.

"Ami e fölött van az vagy valami elég keresett és ritka dolog (SAP és vidéke), vagy vezető fejlesztő aki inkább már manager."

Nem. Bármi alkalmas, a lényeg, hogy jól csináld.

"A másik oldalon viszont vidéken, esetleg kevésbé hozzáértőként van ahol a bruttó 200-nak is örülhetsz."

Vidéken dolgozom, sőt otthonról.

A lényeg szerintem az, hogy nem szabad magyar cégekkel szóba állni, bár úgy hallottam, hogy egymillió körül azok is fizetnek, de gondolom csak különleges esetekben.

midnight coder 2015.12.31. 10:27:15

@Pipas: Egymillió fölött én még csak SAP-s cégnél hallottam hogy lenne fizu. De kétszer sem mondom, hogy nem lehet olyan, hogy mondjuk valaki német cégnek dolgozik távmunkában hazulról, de amennyire én tudom nem ez az általános. A prog.hu-n van ilyen téma, onnan is kb. ezek a számok jöttek le amiket én mondok.

Pipas 2015.12.31. 10:51:18

@midnight coder: "De kétszer sem mondom, hogy nem lehet olyan, hogy mondjuk valaki német cégnek dolgozik távmunkában hazulról, de amennyire én tudom nem ez az általános."

Persze, hogy nem ez az általános, pont erről beszélek. Megy a sírás, pedig a lehetőségek adottak bárki számára.

És miért dolgozna az ember "német" cégnek? Ha távmunka, akkor tök mindegy milyen messze van. Az esetek felében azt sem tudom, hogy hol van bejegyezve a cég, de tök mindegy is, mert a kollégáim sem tudják. :)

"A prog.hu-n van ilyen téma, onnan is kb. ezek a számok jöttek le amiket én mondok."

Én magamból indultam ki, meg abból a néhány ismerősömből, akik ugyanazt csinálják mint én. Magyar cégekkel nem szabad szóbaállni, jóhogy már nem pakisztáni meg indiai cégeknek dolgoznak. :(

főpilóta 2016.01.01. 10:59:01

Ja. Sztrájkoljatok, "kedves" nővérek! Kedves nővérek! nem csoda, hogy ez amegszólítás! Mert a kedvesnővérek így egybe írva (apácák), akik valaha ellátták ezt a munkát sosem sztrájkolnának/sztrájkoltak volna. Mert ők szemben amaiak egy részével még valóban a betegek érdekeit nézték, szenvedéseit akarták enyhíteni. Nem meggazdagodni akartak, nem orvos-szeretőt akartak begyűjteni.

Sztrájkoljatok tehát "kedves" nővérek, és azután éljetek azzal a bűntudattal halálotokig, hogy sztrájkotok alatt (és miatt) hány beteg halt meg, szenvedett többet, mint lehetett volna, feküdt az ürülékében, vizeletében, fordult rosszabbra az állapota, mert nem kapta meg a gyógyszert, infulziót!

És egyszer kerüljetek ti is kórházba olyankor, amikor az ott lévő nővérek éppen sztrájkolnak!

Vagy ha mind nem is, Csiba Katalinnal feltétlenül történjen meg ez! Meg még sokkal rosszabb.

Csiba Katalin maga a Sátán szószólója, "nővére"! Pokolra magával!

itzak90 (törölt) 2016.01.01. 14:43:27

Nem értem, miért épp a a nővéreknek íródott ez a cikk. Talán más alulfizetett szakma nincs is Magyarországon? Miért a nővérek lettek a 'nagy' töréspont? A többieket miért lehet leszarni?
süti beállítások módosítása