Megvan az a hányásízű érzés, amikor tudod: teljesen mindegy, mi mellett köteleződik el akár aláírt dokumentumban a szemben ülő fél, hiszen az úgynevezett "történelmi helyzet" egyik percről a másikra változhat? Ehhez képest üdítő élményt nyújtott hallgatni Jean-Claude Junckert a zöld-meghallgatáson. Utána az volt az érzésem, hogy andalítóan körbeudvaroltak bennünket, kacarásztunk egy keveset a bor mellett, ám még a jegygyűrű sem került szóba. Node nézzük csak, mit ígért Juncker a zöldeknek.
Konkrétan semmit. Nincs szüksége a zöldek szavazatára, és ennek megfelelően a látogatás csupán udvariassági formula volt. Mégis miért hiheti még a legszkeptikusabb hallgató is, hogy ígéreteket hallott? Mert kétségtelenül elismerésre és tiszteletre méltó kommunikátor.
Juncker is olvas nemzetközi sajtót és a pénzügyi piacok megzabolázásával kapcsolatban aggályoskodókat előre megnyugtatta. Már nyitó beszédében többször hangzott el a transzparencia szó, mint az zöldek egész EU programjában. Majd kijelentette: "...túl erős védelmezője voltam a pénzügyi központoknak, de örömmel hagyom ezt a munkát másokra". Kicsit reklámozta, hogy Luxemburgban a banki titok befejezését kezdeményezte. Majd megígérte, hogy harcolni fog az európai tranzakciós adóért (megj.: ami nem a magánszemélyek utalásait adóztatja, ahogy a magyar). Aztán támogatja, hogy a profitot ott adóztassuk meg, ahol az keletkezik. Egy magyar zöld hallgató teljesen el is érzékenyülhetett volna amikor megígérte, hogy támogatni fogja a teljes körű, természetes személyig visszavezethető európai cégregiszter bevezetését, ami egyébként egy korábbi LMP követelés is volt. A meghallgatáson Juncker hevesen érvelt a teljeskörű lobbiregiszter alkalmazása mellett, a törvényalkotók minden találkozójára és telefonhívására kiterjedően. Nomeg elkötelezett híve a kötelező "törvényalkotói lábnyom" bevezetésének, ami minden törvényalkotói aktushoz mellékelni kellene a vonatkozó lobbitevékenységet a találkozóktól a telefonhívásokig. Mi több kellhet még egy szkeptikus zöldnek.
Az európai és nemzetállami demokrácia féltőit arról biztosította, hogy egyáltalán nem barátja a TTIP tárgyalások sokat vitatott "választott bírósági" intézményének, amely jelentős ügyekben kiszervezi a bíráskodás jogát a stabil jogállami keretek körül. Fontos eszközként említette meg az "atombomba 7-es cikkelyt", amely alapján akár a tagsági jogok ideiglenes felfüggesztését eredményező eljárás is indítható bármely EU-ország ellen.
A környezetvédőket is megnyugtatta, hogy nem pártolja a palagáz kitermelést a beláthatatlan következmények miatt, de még a technológia környezetbarátabbá tétele érdekében folytatott kutatásokra sem szavazna meg pénzt. Kifejtette, hogy egységes energiapiacra van szükség. Az energiamixek meghatározását viszont az országok kezében kell hagyni. Az orosz és a fosszilis függőséget csökkenteni kell.
Ezen felül még a szociálisan érzékeny fülekbe is duruzsolt némi dallamot, amikor önként hitet tett a kötelező európai minimálbér mellett és elzárkózott a közszolgáltatások privatizálásától, és belátta hogy a megszorítások társadalmi igazságtalanságot eredményeztek.
Mi többet akarhatna egy zöld? Ez a lista pedig álljon itt hivatkozási alapként kőbe vésve. Sok sikert möszjő Junckernek és a zöldeknek a következő 5 évre. A hajó lassan kifut a kikötőből, jó szelet nekünk.
Forrás: http://greenmediabox.eu/en/ct/42-Public-hearing-with-Mr-Jean-Claude-Juncker
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
itoérambolafoci 2014.07.19. 23:01:26
... Az orosz és a fosszilis függőséget csökkenteni kell."
-----------------
Aha.
Szóval nem pártolja a palagázt, viszont pártolja a palagázt.
Ez a következetes elvi politika az, ami a zöldekben is annyira tetszik nekem :-)